Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zuschlagból mégis lehet képviselőjelölt

Egyelőre bizonytalan, hogy a Terror Háza előtti nyilatkozata miatt az MSZP-ben nemkívánatos személynek ítélt Zuschlag János indul-e az országgyűlési képviselői mandátumért. A kiskunhalasi szocialisták és a megyei MSZP-szervezet még mindig Zuschlagot indítaná - írja a Népszabadság.


Dátum: 2005-08-10 09:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41777
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:14:27.966670, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A felvetés ellenállásba ütközött a szocialista párt vezetésében. Hiller István pártelnök egy lapunknak adott interjújában úgy fogalmazott: mindenkinek jobb lenne, ha Zuschlag nem indulna, Szekeres Imre elnökhelyettes pedig az MTV reggeli műsorában leszögezte: Zuschlag János nem lesz országgyűlési képviselő. Azt is hozzátette: természetesen az ügyet demokratikusan, az MSZP belső szabályainak megfelelően viszik végig.

A kiskunhalasi pártszervezet vezetője, Venczel József kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy találkozót kezdeményezett Hiller István pártelnökkel, és csak ezt követően nyilatkozik. Mint fogalmazott: kíváncsiak a pártvezetés érveire, ugyanakkor szeretnék, ha meghallgatnák a helyiek álláspontját is.

A megyei alelnök, Alter Róbert az MTI-nek megerősítette, hogy a kiskunhalasi szocialisták Zuschlagot szeretnék indítani. Hozzátette, ha az MSZP országos elnöksége az elődöntést elfogadja, véglegessé válik a jelölt személye, ha nem, akkor közvetlenül tárgyal a helyi szervezettel a képviselőjelölt személyéről.

Próbálta felvenni a kapcsolatot Zuschlag Jánossal is a Népszabadság, a megkeresést ő azzal hárította el, hogy a saját jelölésével kapcsolatban nem kíván nyilatkozni.

Népszabadság - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek