Leisztinger veszi meg az FTC-pályát?
Furulyás János, a Ferencváros elnöke továbbra sem hajlandó elárulni, mely befektetőkkel tárgyal a klub megmentésének érdekében, ám azt a híresztelést egyértelműen cáfolta, hogy Magyarország egyik leggazdagabb emberével, Leisztinger Tamással is felvette volna a kapcsolatot. A Blikk úgy tudja, az üzletember is képbe került a pályaügyben. A lap szerette volna megkérdez Leisztingert is, annak titkárnője így válaszolt: "Ha Leisztinger úr fontosnak tartja az ügyet, majd visszahívja önöket."
Dátum: 2005-08-10 10:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41779
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:14:28.562590, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Már hónapok óta tartanak a találgatások, hogy vajon ki vásárolja meg a hathektáros stadion vagyonkezelői, valamint a mellette lévő kéthektáros terület - közismertebben a parkoló - tulajdonjogát. Mindez azért létfontosságú kérdés az FTC számára, mert a zöld-fehérek az adósságaik törlesztésére 238 millió forintos hitelt kaptak az egyik banktól, s az összeget októberig vissza kell fizetniük.
Igen ám, csakhogy pénzt a kéthektáros terület értékesítéséből kapna a Ferencváros: a Kincstári Vagyonigazgatóság (KVI) nyilvános pályázatot ír majd ki, ami azt jelenti, hogy bárki jelentkezhet az ingatlanért, de a vevőnek figyelembe kell vennie a sportcélokat.
Egyelőre nagy a titkolózás a befektetőjelöltek körül, mindenesetre Furulyás János, a Ferencváros elnöke cáfolta a Nemzeti Sport kedden napvilágot látott információját, amely szerint Leisztinger Tamás, a Hunguest Hotels szállodaláncban érdekelt üzletember lesz a befutó.
- Neveket egyelőre nem mondhatok, azt viszont elárulhatom, hogy három üzleti csoporttal tárgyalok, de egyik mögött sem Leisztinger úr áll - mondta Furulyás.
A Blikk információi szerint azonban mégis elképzelhető, hogy Magyarország egyik leggazdagabb embere szemet vetett a területre. Úgy tudjuk, Leisztinger nem véletlenül szállt ki a Pick Rt.-ből, s nemhiába adott túl néhány szállodáján, ugyanis wellnes-, szabadidő- és sportközpontot kíván felépíteni a Fradi-pálya mellett - egyes pletykák szerint a helyén. Érdekesség, hogy az üzletember - aki egyébként a sakkszövetség elnöke - korábban a Vasasba akart befektetni, de az angyalföldi klub jelentős tartozása elriasztotta a megállapodástól.
Leisztingertől szerette volna megkérdezni a Blikk, valóban megvenné a területet, de a titkárnőjétől a következő üzenetet kapta:
- Ha Leisztinger úr fontosnak tartja az ügyet, majd visszahívja önöket.
Blikk - fideszfrakcio.hu