Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem írunk alá lózunggyűjteményt - Áder János nyílt levele Kóka Jánoshoz

Először is engedje meg, hogy sajnálatomat fejezzem ki amiatt, hogy Ön hasznos és érdemi munka helyett csupán értelmetlen kampány-akciókra fordítja energiáját, és öntömjénező újsághirdetések megjelentetésére költi az adófizetők pénzét. Az elmúlt hetekben nagy érdeklődéssel figyeltem szívós és kitartó erőfeszítéseit, hogy a gazdaság valódi problémáival nem foglalkozó, konkrétumokat nem tartalmazó, semmitmondó lózunggyűjteményt írasson alá a parlamenti pártokkal.


Dátum: 2005-08-10 10:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41780
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:14:28.859647, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nyílt levél

Kóka János

Gazdasági miniszter részére

Tisztelt Miniszter Úr!

Először is engedje meg, hogy sajnálatomat fejezzem ki amiatt, hogy Ön hasznos és érdemi munka helyett csupán értelmetlen kampány-akciókra fordítja energiáját, és öntömjénező újsághirdetések megjelentetésére költi az adófizetők pénzét. Az elmúlt hetekben nagy érdeklődéssel figyeltem szívós és kitartó erőfeszítéseit, hogy a gazdaság valódi problémáival nem foglalkozó, konkrétumokat nem tartalmazó, semmitmondó lózunggyűjteményt írasson alá a parlamenti pártokkal.

Engedje meg, hogy emlékeztessem: Magyarország Európai Uniós csatlakozása előtt a Fidesz már aláírt két négypárti nyilatkozatot. Gondolom, Ön előtt is ismert, hogy 2002. szeptember 19-én, illetve 2003. február 10-én a kormány négypárti megállapodás keretében vállalta többek között a magyar gazdaság versenyképességének erősítését, a magyar kis- és középvállalkozások és a mezőgazdasági termelők segítését, a hazai munkahelyteremtés elősegítését. Sajnálatos módon ebből az elmúlt három esztendőben semmi sem valósult meg.

Ön a személyes kampánya kapcsán arról beszél, hogy milyennek szeretné látni a magyar gazdaságot, ám legnagyobb sajnálatomra e közben megfeledkezik a valóságról. Az Ön, nyilatkozattervezetben megfogalmazott "kívánságlistájának" ugyanis szögesen ellentmond a kormány eddigi tevékenysége, a Medgyessy-Gyurcsány-kormány gazdaságpolitikai cselekedetei.

Tisztelt Miniszter Úr!

Ön azt írja nyilatkozattervezetében, hogy "a magyar társadalom fejlődésének anyagi alapjait a gazdaság és a társadalom versenyképességének folyamatos javítása révén teremtjük meg." Arról azonban megfeledkezik, hogy kormánya számtalan olyan intézkedést hozott, amely nagy mértékben rontotta Magyarország versenyképességét. Gondoljon csak az eddigi adóemelésekre, az ÁFA-visszatartásokra vagy a kiszámíthatatlan gazdasági környezetre, a vállalkozókat terhelő túlzott adminisztrációs terhekre és a tőkehiányra. Ez mind-mind a versenyképesség ellen hat. Éppen ezért a nemzetközi hitelminősítő intézetek csak az utóbbi fél évben kétszer is hátrébb sorolták az országot.

Azt is írja, hogy "elkötelezetten munkálkodunk azon, hogy 2010-re Magyarországon is az euró legyen a hivatalos fizetőeszköz; makrogazdasági mutatóinkat - a konvergencia-programban foglaltaknak megfelelően - a maastrichti kritériumokhoz igazítjuk." A valóság azonban mást mutat: a magas államháztartási hiány és az államadósság drasztikus növekedése miatt Magyarország - az EU-hoz tavaly csatlakozott országok közül egyedüliként - gyakorlatilag nem tudja teljesíteni a maastrichti kritériumokat. Így ma távolabb vagyunk a maastrichti kritériumoktól, mint három évvel ezelőtt. Neves elemzők szerint, ha Magyarország ezen a gazdasági pályán halad a továbbiakban, akkor 2012 előtt nem tud csatlakozni az euró-zónához.

Abban egyetértek Önnel, hogy valóban fontos lenne megteremteni annak feltételét, hogy a helyi önkormányzatok, a régiók minél nagyobb arányban tudják igénybe venni az Európai Unió által nyújtott strukturális támogatásokat. Az elmúlt három évben azonban a Medgyessy-Gyurcsány-kormány a csőd szélére sodorta az önkormányzatok nagy részét. Ma vagyonfelélés, eladósodás, megszorító intézkedések, elbocsátások, romló színvonalú szolgáltatások jellemzik az önkormányzatokat. Szeretném felhívni a figyelmét arra az elszomorító tényre, hogy ma már tömegével vannak olyan önkormányzatok, ahol az alapfeladataik ellátásához vesznek fel hitelt. Ilyen körülmények között az önkormányzatok képtelenek arra, hogy az EU-pályázatokhoz szükséges önerőt biztosítsák.

Tisztelt Miniszter Úr!

Nincs közöttünk vita abban sem, hogy "a hazai kis- és közepes vállalatok fejlődése érdekében minden - a nemzetközi normáknak megfelelő - állami támogatást meg kell adni. " Csakhogy az elmúlt három évben a kormány felszámolta a jól működő Széchenyi Tervet. Helyette olyan pályázati rendszereket dolgozott ki, amelyeket a vállalkozók nem tudtak igénybe venni. Állami segítségnyújtás helyett a kormány különböző adó- és járulékemelésekkel sújtotta a vállalkozói szférát. Önök többek között növelték az egészségügyi járulékot, megszüntették a befektetési adóhitelt, duplájára növelték a cégautók adóját, megemelték a cégbejegyzési illetéket, növelték a rehabilitációs hozzájárulást és a telefonadót, bevezették a környezetterhelési díjat, bevezették az energia-adót, bevezették az innovációs járulékot, bevezették a négy százalékos munkaadói járulékot, és drasztikusan emelték az ÁFA-terheket.

Az iparkamara adatai szerint csak ebben az esztendőben a Gyurcsány-kormány száz milliárd forintot vett ki a vállalkozók zsebéből. Emellett a költségvetési adatok kozmetikázása érdekében visszatartották a vállalkozóknak járó ÁFÁ-t is, amely számtalan céget sodort csődbe, vagy csőd közeli helyzetbe.

Több mint beszédes, hogy amikor konkrét ügyben lenne szükség az együttműködésre, Ön hasonlóan a kormánypártokhoz - semmit sem tesz a vállalkozók érdekében. Süket fülekre talált a Fidesz azon kezdeményezése, hogy a parlament vonja vissza a szeptember 1-jétől hatályba lépő újabb járulékváltozásokat, amelyek további 8-9 milliárd forinttal terhelik a vállalkozókat. Holott ha valakinek, hát éppen Önnek, aki a vállalkozói világból érkezett a politikába, pontosan tudnia kellene, hogy mit jelent egy újabb, évközben járulékemelés.

Miként süket fülekre talált a Fidesz által tavasszal benyújtott munkabarát adópolitikai javaslat-csomag is, amely elsősorban a munkahelyteremtés és a foglalkoztatás növelését segítené elő a munkaadók terheinek csökkentésén keresztül. A javaslatot Önök érdemi vita nélkül söpörték le az asztalról.

Tisztelt Miniszter Úr!

Mindezek alapján a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség semmi értelmét nem látja annak, hogy egy olyan semmitmondó nyilatkozatot írjon alá, amit a kormány nyilvánvalóan kampánycélokra kíván felhasználni, miközben - az elmúlt három év tapasztalatai legalábbis ezt mutatják - a benne foglaltakat egy pillanatig sem gondolja komolyan.

Budapest, 2005. augusztus 10.

Üdvözlettel:

Áder János

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kapcsolódó elemek