Iható a víz Esztergomban, de további vizsgálati eredményekre van szükség
Esztergom újra megelőzte a hatóságokat a legújabb környezetszennyezés feltérképezésében, amivel akár egy esetleges katasztrófát is megelőzött - állítja a polgármester, aki szerint az ivóvíz iható. Meggyes Tamás a Kenyérmezei-patak mostani szennyezésével kapcsolatban mulasztással, tehetetlenséggel vádolta az érintett hatóságokat, és megerősítette: a dorogi hulladékégető tevékenységét meg kell szüntetni.
Dátum: 2005-08-10 10:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41783
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:14:29.793011, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Meggyes Tamás tegnapi sajtótájékoztatóján bejelentette: a Kenyérmezei-patak szennyezésének július 8-ai felfedezése után elvégzett vizsgálatok szerint az ivóvíz iható Esztergomban, ám a később vett minták eredményére csütörtökig várni kell. A polgármester hangsúlyozta, hogy a szennyezés feltérképezésében a város megelőzte a hatóságokat, és ezzel együtt valószínűleg megelőzött egy esetleges katasztrófát is. Véleménye szerint a hatóságok mulasztása, tehetetlensége, valamint a dorogi hulladékégető működése veszélyezteti az esztergomi polgárokat.
Meggyes Tamás azt mondta, hogy már a hatóságok is kézzelfogható bizonyítékokkal rendelkeznek a dorogi cég ellen. Az önkormányzat által felkért Bálint Analitika laboratórium ugyanis a szennyezés nyomait követve eljutott a hulladékégetőből kivezető csatornáig. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Esztergom önkormányzatának korábban nem volt célja az ipari tevékenység során az országban keletkező veszélyes hulladékok dorogi megsemmisítésének akadályozása. A mostani fejlemények ismeretében azonban a város arra az elhatározásra jutott, hogy a dorogi hulladékégető tevékenységét meg kell szüntetni. Minden eszközt felhasználnak tehát azért, hogy a felelősöket megbüntessék, és jogi úton szeretnék elérni a csatorna lezárásának véglegesítését is.
Meggyes hozzátette, hogy az elmúlt hetekben a Kenyérmezei-patakba vezető csatornából vett mintákban nem keresték a dioxin és a PCB jelenlétét. Az önkormányzat azonban a mérgező anyagok észlelése után, pénteken megküldte az erre vonatkozó adatokat a hatóságoknak, így ezek jelenlétét már a vízben is vizsgálni kell. Az első eredmények csütörtökre várhatók. Optimizmusra adhat okot, hogy közvetlenül a szennyezés július 8-ai észlelése után vett minták alapján Esztergom vize iható - mondta Meggyes Tamás.
A polgármester felhívta a figyelmet, hogy a tavalyi hasonló környezetszennyezés kapcsán kiszabott 150 millió forintos büntetést az Onyx Kft. a mai napig nem fizette meg, miközben engedélyt kapott a hatóságoktól az üzem kapacitásbővítésére.
Dorog mindeddig nem foglalt állást a kérdésben, ami annál inkább érdekes, mivel a városban egy egész utca lakói, a Pataksoron, szintén az esztergomi vízvezetékből kapják az ivóvizet. Elkerülhetetlen tehát a városvezetés véleménynyilvánítása az ügyben, ám Tittmann János polgármester kérdéseinkre adott válaszai lapzártánkig nem érkeztek meg.
Az Onyx Magyarország Kft. 1998. október 30-án létrehozta a Dorogi Égetőmű Környezetfejlesztő Alapítványt, amely egy évvel később közalapítvánnyá alakult. Az alapítvány célja, hogy Dorog város környezetvédelmi és ehhez kapcsolódó városfejlesztési célkitűzéseinek megvalósítását előmozdítsa, és hozzájáruljon azok forrásainak biztosításához. Gál Andor, a közalapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, hogy az alapítvány pályázat útján ad támogatást környezetvédelmi, egészségmegőrző, egészségügyi nevelő és oktató tevékenységhez. Így elsősorban dorogi civil szervezeteket, és nyolcvan százalékban az önkormányzat pályázatait támogatják - mondta Gál Andor. Az alapító okiratban megfogalmazott célok értelmében azonban a más településnek okozott környezeti kár helyrehozására az alapítvány pénzéből nincs mód.
Forrás: Juhász Regina, Hídlap
fideszfrakcio.hu