Svájcról álmodnak a szlovákok
A Miklulás Dzurinda kormányfő nevével fémjelzett Szlovák Kereszténydemokrata Unió (SDKÚ) honlapján olvasható "Értjük a reformokat?" című elemzés arról tájékoztatja az olvasókat, hogy tíz év múlva Szlovákiában hasonló átlagbérek lesznek, mint Nyugat-Európa jóléti országaiban.
Dátum: 2005-08-10 10:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41785
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:14:30.398626, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A múltban már találkoztunk hasonló hangzatos ígéretekkel. A '90-es években Vladimír Meciar azt ígérte a szlovákoknak, hogy néhány év múlva Szlovákiában svájci állapotok uralkodnak. Az SDKÚ szakembereinek számításait nem hozták nyilvánosságra. Martin Matko, a párt szóvivője is semmitmondó, kitérő választ adott a Sme napilap érdeklődésére.
"A kiadvány tartalmával kapcsolatos kérdésekre maga a kiadvány ad választ" - mondja Mato. "Nincs ebben semmi ördöngösség. Bár a nyugati országok gazdasága sem stagnál, Szlovákiáé nagyobb tempóban fejlődik. Az unió országaiban az életszínvonal és a bérek néhol gyorsabban, máshol lassabban növekednek. Öt év múlva elérhetjük nyugati szomszédunk, Csehország színvonalát, náluk viszont, ha minden jól alakul, tovább javulhatnak addigra a gazdasági mutatók" - fogalmaz Mato. Arra a kérdésre, hogy milyen számítások alapján jutottak el a tíz éves periódushoz, vagy mi alapján állítják, hogy a szlovákiai átlagkeresetek tíz év múlva elérik a nyugati átlagbérek szintjét - a szóvivő a következőket válaszolta: "Esélyünk van a hátrány felszámolására, mert gyorsabban fejlődünk, mint a fejlett nyugati államok".
Az SDKÚ reklámjában foglaltak - amely szerint a megkezdett reformok megvalósítása esetén tíz év múlva Szlovákiában gyökeres változás áll be az életszínvonal szempontjából és a szlovák állampolgárok majd a nyugati jóléti társadalmak komfortját élvezhetik - a párt szóvivőjének nyilatkozata után is megválaszolatlanul maradtak. Hasonlóan kétségbe vonható azon szakemberek állítása is, akik 20-25 évet jósolnak Szlovákiának ahhoz, hogy ledolgozza az uniós átlaggal szembeni jelenlegi hátrányát.
Forrás: Oravecz, Hídlap
fideszfrakcio.hu