Evita: siker Szegedtől Esztergomig
Nagy várakozást megelőzve utazik hozzánk a hétvégén a Molnár László vezette Musical Színház csapata; akik nagysikerű "Evita" című előadásukkal örvendeztetik meg a királyváros közönségét. Webber musical-operájának nemcsak a szédítő látványvilág és fantasztikus zenék, hanem a vaskos mondanivaló is szerves része.
Dátum: 2005-08-10 10:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41787
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:14:31.017229, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Molnár László csapata, a Musical Színház a Jekyll és Hyde és a Jézus Krisztus Szupersztár elsöprő sikere óta már többször bizonyított az ország színházaiban, így nem volt meglepő, hogy a közelmúltban Andrew Lloyd Webber Evita című nagy port kavart musical-operáját is feldolgozták. "A híresztelésekkel ellentétben nem olyan kötött és szigorú szerződések mentén lehet egy Webber-musicalt előadni - árulta el lapunknak Molnár László, a Musical Színház vezetője. - Ezek a darabok már rég "felszabadultak". Olyan darabot rendezhet belőle bárki, amilyet szeretne. Félreértés ne essék, engem nem érdekelnek a "koncepciók", és sosem azok mentén csinálok színházat. Ösztönösebb vagyok: amit a szívem diktál, azt viszem színre."
Eva Peron életútja példaértékű: mottója - épp a legmagasabb csúcsra jutva - már nem a fényűzés és a gazdagság elérése volt, sokkal erősebben vezette a másokon való segítés és reményadás. Alakját nemcsak az argentin nép, hanem Andrew Lloyd Webber csodálatos zenéje is halhatatlanná tette.
Forrás: Szalay, Hídlap
fideszfrakcio.hu