Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Négy és fél év börtön a lengyel sztálinista vallatónak

Le kell töltenie négy és fél évi börtönbüntetését annak a volt lengyel vallatótisztnek, akit februárban ítéltek el egykori antikommunista ellenállók megkínzásáért.


Dátum: 2005-08-10 11:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41795
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:14:33.513946, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Suwalki tartományi bírósága szerint a most 82 éves Aleksander O., akinek teljes nevét nem hozták nyilvánosságra, 1946-ban és 1947-ben részt vett a Szabadság és Függetlenség (WiN) nevű szervezet legalább tíz tagjának megkínzásában és olyan dossziékat gyártott, amelyek alapján négy embert halálra ítéltek és kivégeztek.

A törvényszék nem tekintette hitelesnek azokat az orvosi igazolásokat, amelyeket a vádlott mutatott be annak reményében, hogy megrendült egészségi állapotára való tekintettel szabadlábon maradhat - jelentette a PAP lengyel hírügynökség.

A lengyel törvények értelmében a náci és a sztálini korszak bűnei nem évülnek el.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek