Nyolc brit halott a sarm-el-sejki robbantásban
Nyolcra emelkedett az egyiptomi Sarm-el-Sejkben múlt hónapban elkövetett terrortámadások brit halálos áldozatainak száma.
Dátum: 2005-08-10 11:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41797
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:14:34.146542, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A londoni külügyminisztérium bejelentette: három brit hollétéről még mindig nem tudni, ezért a hatóságok valószínűnek tartják, hogy ugyancsak életüket vesztették a robbantásokban.
A Vörös-tenger partján fekvő népszerű üdülőhelyen a legutóbbi hivatalos adatok szerint legkevesebb 68 ember halt meg.
MR - fideszfrakcio.hu