Szörényiék nem szívtak egy levegőt Bozókival
Botrány előzte meg a tegnapi Illés-koncertet: Szörényiék nem voltak hajlandók egy levegőt szívni Bozóki András kulturális miniszterrel. A zenekar tagjai éppen a VIP-sátorban vacsoráztak, amikor a politikus megjelent. Rosta Mária - maga is a Szörényi-család tagja és egyben a zenekar utolsó fellépéseinek producere - ekkor kiparancsolta a sátorból a zenészeket. Közölte: mivel a minisztérium nem küldött koszorút a Kossuth-díjas Pásztory Zoltán temetésére, semmiféleképpen nem hajlandók egy fényképen vagy bármilyen más felvételen szerepelni Bozókival - tudósít a stop.hu.
Dátum: 2005-08-10 12:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41800
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:14:35.138904, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Mi alapvetően minden megbízott minisztert tisztelünk, Bozóki András azonban nem tartozik a kedvenceink közé. Amikor Pásztory eltávozott közülünk, a miniszter elfelejtette méltó módon elbúcsúztatni. Hogy az NKÖM nem temette el, az egy dolog. De hogy a miniszter nem mondott egy búcsúmondatot, nem küldött egy koszorút, ez olyan fajta otrombaság, amit az együttes nem hajlandó megbocsátani - mondja Rosta Mária, Szörényi Szabolcs felesége. Hozzáteszi: nagyon szép VIP-sátrat kaptak, étellel itallal. "Erre" pedig megjelent Bozóki, aki miatt egy kis konténerbe szorultak.
- Senki nem küldött ki minket, magunktól mentünk. Illetve mindannyiunk az én utasításomra. Mert az Illés együttes tagjai - van egy kivétel - nem közösködnek Bozókival.
Pásztory Zoltán koszorújáról a miniszter a Stop-nak elmondta: sajnálja, hogy ez a bürokratikus hibával magyarázható eset megtörtént. Maga is úgy gondolja, az udvariassági szabályok szerint a Kossuth-díjas művész megérdemelte volna a minisztérium tiszteletét a búcsúztatón.
Stop! - fideszfrakcio.hu