Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar Rádió: a cégbírósághoz fordult Hollós János

Törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett a Fővárosi Bíróságnál mint cégbíróságnál Hollós János, a Magyar Rádió igazgatásszervezései alelnöke azzal kapcsolatban, hogy a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kezdeményezte Szijártó István bejegyzését átmeneti vezetőként, az új elnök megválasztásáig.


Dátum: 2005-08-10 14:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41811
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:14:38.509634, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ebben azt kéri: a bíróság állapítsa meg, hogy a kuratórium elnöksége e határozatával hatáskörét túllépte, határozatai jogszabálysértőek, utasítsa el a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumi elnökségi határozata alapján benyújtott változásbejegyzés iránti kérelmet, valamint a cég törvényes működésének helyreállítása céljából "hívja össze a Magyar Rádió Közalapítvány Kuratóriumát és utasítsa e kérdésben egyértelmű határozathozatalra".

"A Kuratórium fenti tárgyban meghozandó döntéséig a Gt. és a hatályos SZMSZ alapján a Magyar Rádió Rt. ügyvezetését Hollós János igazgatásszervezési alelnök látja el" - áll a beadványban, amelyből kiderül: ezzel egyidőben a Legfőbb Ügyészség Magánjogi Főosztályától állásfoglalást kértek a kérdésben.

A levél szerint Kondor Katalin távozó elnök "a részvénytársaság működőképességének fenntartása érdekében 2005. július 14. napján az igazgatásszervezési alelnököt jelölte ki az ügyvezetői feladatok ellátásával"; "a kialakult jogi helyzetben más jogszerű lépés álláspontunk szerint nem volt lehetséges" - írja a dokumentumban Hollós János.

Az iratban olvasható érvelés szerint "az állapítható meg, hogy sem a Kuratóriumnak, sem az Elnökségnek, sem a Kuratórium Elnökének nincs munkáltatói jogköre. Ebből adódóan úgy ítéljük meg, hogy a Kuratórium Elnöke nem köthetett volna megbízási szerződést a rádió egyik dolgozójával - mint tulajdonosi megbízottal - sem, mivel erre az idézett jogszabályok nem jogosítják fel".

A kuratóriumon átfolyó állami juttatások nem automatikus utalásával kapcsolatos kijelentések kapcsán az alelnök levelében úgy nyilatkozik, álláspontjuk szerint a Gellért Kis Gábor által megfogalmazottak megvalósulása felvetheti a "joggal való visszaélés lehetőségét is".

"Végezetül mindenképpen azt kívánjuk kihangsúlyozni, hogy a Kuratórium Elnökségének és az Elnöknek a döntései a részvénytársaság működőképességének veszélyeztetésén túl az alapítói szándékkal is ellentétes helyzet állhat elő, hiszen a T. Cégbíróság döntésének hiányában megkérdőjeleződhet a Magyar Rádió Rt. függetlensége is" - zárul a beadvány.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek