Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Horvátország az idén rekord idegenforgalmi bevételt vár

Horvátország az idén 10 százalékos növekedést vár idegenforgalmi bevételeiben tavalyhoz képest: az ágazat 6 milliárd eurós forgalmat valószínűsít. Eredetileg csak 2 százalékos emelkedésre számítottak.


Dátum: 2005-08-10 15:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41813
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:14:39.112125, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az első hét hónapban 8 százalékkal több látogató érkezett az egy évvel korábbihoz képest. Jelentős az emelkedés a skandináv, a benelux-országokbeli, a francia, a brit és az ír turisták számában.

Tavaly a horvát idegenforgalmi bevételek 5,4 milliárd eurót értek el.

Miközben a látogatók dicsérik a csodálatos horvát tengerpartot, gyakran panaszkodnak a partvidék nem kielégítő szórakozási lehetőségeire, és a kevés luxusszállodai férőhelyet is hiányosságként említik.

A horvát idegenforgalmi államtitkár szerint az ágazat élénkítése érdekében gyorsítani kell az állami kézben levő szállodák privatizációját, és a zöldmezős beruházásokra is befektetőket kell Horvátországba csábítani.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek