Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Forródrót" Észak- és Dél-Korea között

A két Korea hadserege között a katonai feszültség csökkentését célzó intézkedések keretében indították el a telefon kapcsolatot. Állandó kapcsolatot biztosító "forródrót" létesült a két Korea hadserege között a katonai feszültség csökkentését célzó intézkedések keretében.


Dátum: 2005-08-10 15:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41822
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:14:41.752877, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az első közvetlen telefonbeszélgetést szerdán sikeresen megtartották a nemzetközi jogi szempontból még mindig háborúban álló Észak- és Dél-Korea hadvezetése között - jelentette be a szöuli védelmi minisztérium szóvivője. A telefonvonal mindenekelőtt azt szolgálja, hogy elkerüljék a katonai konfliktusokat a vitatott sárga-tengeri határ mentén. A múltban már számos, halottakat és sebesülteket követelő tengeri ütközetet vívott a két ország a Koreai-félsziget nyugati partjai előtt.

A telefon- és faxvonal két összekötő irodát kapcsol össze a demilitarizált övezet két oldalán. A két koreai állam a múlt hónapban állapodott meg bizalomerősítő intézkedések megtételében, köztük a különböző propagandaeszközök már elkezdődött felszámolásában a szigorúan ellenőrzött határtérség mindkét felén.

Hatvan év után az első privát távbeszélővezetéket idén júliusban helyezték üzembe Észak- és Dél-Korea között. Augusztus 15-én, a japán gyarmati uralom alóli felszabadulás 60. évfordulóján most szerveznek először "videokonferenciát" a tűzszüneti vonal két oldalán élő, szétszakított családok tagjai számára.

Forrás: MTI, hirado.hu

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek