A kínai kémek jelentik az USA-ra a legnagyobb veszélyt
A kínai katonai és ipari kémek jelentik az Egyesült Államokra a legnagyobb veszélyt a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szerint - írta a szakértőket megszólaltató The Wall Street Journal szerdán.
Dátum: 2005-08-10 16:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41828
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:14:43.762746, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kínát ezen a téren talán nehezebb lesz feltartóztatni, mint egykor a Szovjetuniót - mondta David Szady, az FBI 61 éves szakértője, aki az 1980-as években még a szovjet kémek elleni felderítő munkát irányította, ma viszont már a kínai kémek lebuktatásával foglalkozik. A terrorizmusellenes harc melletti legjelentősebb akciójában az FBI több száz ügynökét mozgósította a Pekingből érkező kémek felkutatására - mondta a nyomozó iroda kémelhárítási részlegének helyettes vezetője, aki szerint ez a harc egészen más, mint a szovjetek elleni volt. A kínai állampolgárok ezrével áramlanak az Egyesült Államokba, legtöbbjük diák vagy üzletember. Néhányan amerikai védelmi beszállító cégek alkalmazásában állnak, a szovjetek annak idején erről csak álmodni mertek. Az FBI adatai szerint jelenleg 150 ezer kínai diák tanul Amerikában, és ez a szám évről évre nő. Ehhez jön évi mintegy 700 ezer turista és üzleti céllal a tengerentúlra látogató kínai. Az Egyesült Államok tucatnyi kínai ellen folytat eljárást, akik különféle technológiákat, terveket, programokat, berendezéseket juttattak ki a törvény megkerülésével Kínába. Az utóbbi öt évben évente 15 százalékkal nőtt az ilyen esetek száma. Az igazságügy-minisztérium októberben indít pert két, katonai kémkedéssel vádolt kínai ellen.
A The Wall Street Journal szerint az FBI kampánya mögött az a washingtoni szemléletváltás húzódik, hogy egyre több döntéshozó úgy látja, Kína gyors gazdasági erősödése veszélyt jelent az amerikai gazdaságra és védelemre nézve egyaránt. A Pentagon az utóbbi hónapokban azt a sok vitát kiváltó véleményét hangoztatta, hogy Kína titkos fegyverkezési programja hosszú távon Amerika és egész Ázsia biztonságát fenyegetheti.
MTI - fideszfrakcio.hu