Pazarlóbban nem is épülhetne autópálya
Épül az adófizetők pénzéből - olvashatjuk a készülő autópályák mentén a még Csillag István minisztersége alatt kitalált táblákon. Épülni valóban épülnek, csakhogy mindez kilométerenként több milliárd forintjába kerül az adófizetőknek, mert hibás a finanszírozási konstrukció, mert nem kérünk EU-s támogatást, mert szigorúak az előírások, mert rámenősek az önkormányzatok - olvasható az Index összeállításában.
Dátum: 2005-08-10 18:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41831
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:14:44.659719, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Soha annyi autópálya nem épült még négy év alatt, mint amennyit 2002 és 2006 között fognak átadni - ez, a kormánykörökben előszeretettel hangoztatott retorika súlyos sebekből vérzik. Nemcsak az a baj vele, hogy összemossa a "megépítés" és az "átadás" fogalmát, vagyis azt is sajátnak számítja, amit még az Orbán-kormány alatt kezdtek építeni, és azt is, aminek az átadását 2006 végén, tehát a mostani kormányzati cikluson túlra tervezik. Sokkal nagyobb problémát jelent, hogy nem teszik hozzá: a legtöbb autópálya-kilométer épül - de a legdrágábban.
Méterenként 3 200 000 forintért
A legutóbb átadott autópálya-szakasz, az M7-es Balatonszárszó és Ordacsehi közötti 20 kilométere 65 milliárd forintba került. Egy kilométer tehát nagyjából 3,2 milliárd forintért, vagyis egyetlen méternyi autópálya 3,2 millióért épült meg. Ez az eddigi rekordár - nagyjából holtversenyben az M30-as utolsó, Miskolcot elkerülő 16 kilométeres szakaszával, amely csaknem 52 milliárdért, tehát szintén 3,2 milliárdos kilométerenkénti áron készült el.
"Pazarlóbban nem is épülhetne autópálya" - mondta a sztrádaépítéssel foglalkozó cégek egyik, természetesen névtelenséget kérő középvezetője. Persze magyarázat és megalapozottnak tűnő indoklás mindig van, hogy miért annyi az annyi, milyen tételek növelik az egekig a számlát.
Azok a fránya önkormányzatok
A gyorsforgalmi úthálózat fejlesztési terveinek megvalósításáét felelős Nemzeti Autópálya (NA) Rt. szerint a legnagyobb problémát az jelenti, hogy nagyon sok kapcsolódó, nem szervesen a sztrádaépítéshez tartozó beruházást is finanszírozni kell az autópálya-építések során. Ezek költségei akár a teljes beruházási összeg 15 százalékát is elérhetik. Ilyen kapcsolódó beruházást főként azok az önkormányzatok tudnak kiharcolni, amelyek területén átmegy az autópálya. Az önkormányzati utak, keresztező és párhuzamos főutak megépítése, bekötőutak készítése mellett néha még ennél is extrémebb elvárásokkal találkoznak a sztrádaépítők. Az M7-es balatoni pályaszakaszának megépítésekor például a teljes vízelvezető rendszert korszerűsíteni kellett.
Piaci hitel állami zsebbe
A magyar autópálya-építéseket természetesen nemcsak a járulékos költségek drágítják meg, hanem az is, hogy nálunk a beruházást nem az állam finanszírozza. A magyar autópályák részben ppp-konstrukcióban épülnek (így készül például az M6-os első két szakasza, valamint az M5-ös folytatása), mivel a büdzséből nem futja a sztrádákra. Ezáltal üzleti szereplők vesznek fel hiteleket, márpedig ezek drágábbak és kedvezőtlenebbek annál, mint amennyiért egy állam juthat kölcsönhöz. Az autópályák árában meg kell fizetni a hitelfelvétel költségeit is. A horvátok költségeit csökkenti az, hogy azokat a beruházásokat az állam finanszírozza.
Ráadásul nálunk az autópályák építésének állami költségeit is üzleti alapú, nem állami hitelek fedezik. Ez év februárjában döntött úgy a kormány, hogy a sztrádaépítés költségei nem közvetlenül az államot terhelik, hanem az állami tulajdonban lévő Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Rt.-t. Az ÁAK idén várhatóan összesen 425 milliárd forintnyi kölcsönt vesz fel sztrádaépítésre, amelyből 125 milliárdot nyomban befizet az államkasszába az épülő autópálya-szakaszokért. Úgy tudjuk, a pénzt az ÁAK kötvénykibocsátással szeretné előteremteni, ezt őszre tervezik az autópálya-kezelő cégnél.
Látszatintézkedés
A kormány azt kommunikálta, hogy ezzel a döntéssel - Kóka János közlekedési miniszter szavait idézve - "egy kézbe adták az autópályák építését, üzemeltetését és finanszírozását". Valójában persze inkább arról van szó, hogy így a sztrádaépítések költségei nem növelik az államháztartási hiányt - azt ugyanis az euró bevezetéséhez kapcsolódó kötelezettségek miatt a pénzügyminisztérium igyekszik drasztikusan lefaragni -, mivel a kölcsönt egy gazdasági társaság veszi fel (bár az ÁAK is állami tulajdonban van, statisztikailag államháztartási körön kívülre sorolt cégnek számít). Tehát ez egy olyan látszatintézkedés, amely statisztikai trükközések miatt - hiszen a bruttó államadósságban így is megjelenik ez a tartozás - jelentősen növeli a sztrádaépítés díját - írja az index.hu.
index.hu - fideszfrakcio.hu