Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Töpörödik a Magyar Demokrata Fórum tagsága

A Magyar Nemzet információi szerint jócskán csökkent a Magyar Demokrata Fórum tagjainak száma. Az MDF vezetése még május elején küldött levelet, hogy erősítsék meg a párthoz fűződő jogviszonyukat.


Dátum: 2005-08-10 19:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41832
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:14:44.964041, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Május elején egy hónapot adott a pártvezetés a tagsági viszony megerősítésére a demokrata fórumosoknak, a határidőt azonban többször meghosszabbították. A lap hetekkel ezelőtt érdeklődött először arról, hányan erősítették meg tagságukat, ám választ egyelőre nem kapott a nyári szabadságolásokra, összeszámolatlan levelekre hivatkozva. A Magyar Nemzet azonban úgy tudja, hogy az 1998-ban mintegy húszezer "pártkönyvet" magáénak tudó MDF-ben mindössze néhány ezren jeleztek vissza, hogy fenntartják tagságukat, magyarán egyetértenek, azonosulni tudnak a demokrata fórum jelenlegi politikai irányultságával.

mno.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek