Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Izraeli vadtelep

Egy hónap alatt nyolc új vadtelepet létesítettek izraeliek a Jordán folyó nyugati partján - adta tudtul közleményében a Békét Most! izraeli mozgalom.


Dátum: 2002-09-02 15:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3831
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:54.285348, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Telepesek konténereket, lakókocsikat, egy vasúti kocsit és víztartályokat helyeztek e területekre, így akarván kész helyzetet teremteni, amíg a végleges építkezések el nem kezdődnek. "Miközben sok telepes el akarja hagyni lakóhelyét, egy maroknyi radikális kisebbség továbbra is építkezik, a kormány pedig szemet huny efölött " - olvasható a közleményben. Az izraeli hadsereg hétfőn lerombolt hat palesztin házat a ciszjordániai Hebron közelében fekvő Jatta faluban - közölte a település polgármestere. A házak palesztin autonóm területen épültek, de egy olyan út mentén, amelyen a környéken lakó izraeli telepesek járnak - mondta a polgármester. Mint hozzátette, a környéken kilenc másik háztulajdonos is értesítést kapott egy hónappal ezelőtt, hogy házukat "biztonsági okokból" lerombolják.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek