Lefejezett kórházak
Minden negyedik kórház igazgatója távozni kényszerült az elmúlt fél, egy évben. A kórházak lefejezése mögött látszólag politikai okok, valójában gazdasági nehézségek és privatizációs érdekcsoportok állnak - írja Heti Válasz.
Dátum: 2005-08-11 09:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41848
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:14:49.906447, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Évekig vezette az Egészségügyi Minisztérium finanszírozási főosztályát, a terepen mégis elgáncsolták. Hogy megalázottsága teljes legyen, az államigazgatásban töltött tíz év után urológus szakorvosnak osztották be dr. Kovács Józsefet, a Heves Megyei Önkormányzat Markoth Ferenc Kórházának leváltott főigazgatóját. Az önkormányzat szerint a csőd felé vitte a kórházat, miután felmondta az elődje által kötött 400 millió forintos informatikai szerződést, és a bíróság - nem jogerősen - 181 millió forint megtérítésére kötelezte a kórházat. A volt főigazgató viszont azt mondja, nem fizethetett egy működésképtelen informatikai rendszerért, és a perek láncolata egyébként sem zárult még le. Szerinte megbuktatásában közrejátszhatott, hogy ellenállt a diagnosztikai részleg privatizációjának, és nem támogatta az önkormányzat 700 milliós turisztikai pályázatát, mert azzal a kórház elveszíti az 1600-as évek elején épült gyógyhatású Törökfürdőt.
Akárhogy is, Eger példája jól illusztrálja a fedezet nélküli béremelés miatt vergődő kórházak helyzetét. Kovács József szerint a városi és a kisebb megyei kórházakat évi akár százmilliós kár is érhette a 2002-es, ötvenszázalékos béremelés után járó központi támogatás tavalyi megvonásával. A tulajdonosok a privatizációban látják a kiutat, és magáncégek segítségével szeretnének kilábalni a bajokból. A főigazgatók viszont tudják: a befektető csak a jól finanszírozott részeket vinné, azok eladásával viszont összedőlne a kórház egészének gazdálkodása. Ellenállásuk szüli a konfliktust: nem elég, hogy képtelenek stabilizálni a gyógyintézmény anyagi helyzetét, még a magánosítást is megakadályozzák.
- Pénz, pénz, pénz - magyarázza felmentésének okait Móroczné dr. Tóth Ildikó, a Tatabányai Szent Borbála Kórház ugyancsak menesztett főigazgatója. Pedig gazdálkodásukra aligha lehetett panasz, a 2001 elején átvett egymilliárd forintnál is nagyobb tartozásállományt az önkormányzati biztos segítségével nemcsak ledolgozták, hanem még fejleszteni is tudtak. Ám a tulajdonosnak ez sem volt elég.
- Nem engedtünk lobbizást - fűzi tovább a gondolatot Móroczné dr. Tóth Ildikó. - Nem lehetett "kaszálni", nem csurgattunk sehová. Nem támogattam a privatizációt sem, pedig esetenként már az önkormányzat jelöltje is megvolt a jól menő részlegekre.
A 2001 elején még fideszes többségű önkormányzat idejében kinevezett, majd az immár szocialisták irányította közgyűlés által felmentett főigazgató ellen olyan nagy volt az ellenszenv, hogy előbb határozatlan időre szóló szerződését határozottra változtatták, majd pályázatot írtak ki posztjára. Bár a bírálóbizottság őt találta a legalkalmasabb jelöltnek, mégis mást hirdettek ki győztesként.
- Annyi közöm van a Fideszhez, hogy az ő idejükben neveztek ki - mondja a főigazgató asszony, jelezve, hogy maga sem tartja politikai indíttatásúnak eltávolítását (noha a Fideszfrakció kivonulásával tiltakozott a procedúra ellen).
Ari Lajos, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének elnöke csak az elmúlt fél évben ötven körülire teszi a leváltott kórházi vezetők számát.
- Finanszírozási gondok nehezítik a munkánkat. A tulajdonos nem tolerálja a hibákat, és annak tekinti a kórház anyagi nehézségeit is - mondja. - A fő okot nehéz megtalálni, felállítottak olyan kórházi vezetőt, aki megtakarításra is képes volt, ám helyükön hagytak csőd közeli helyzetet előidézőket.
Az egészségügyben vibráló feszültség az intézményekben csapódik le. A kórházvezetőknek Szkülla és Kharübdisz között kell navigálniuk. A betegek magasabb szintű ellátást várnak - ami viszont drágább is. Ezzel szemben a tulajdonos legfőbb követelése a minél olcsóbb működés.
- A tulajdonosok csak a mutatókat figyelik, nem nézik, a betegellátásban milyen sérüléseket okoz a takarékosság - fűzi hozzá Zongor Gábor, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének főtitkára, aki egyenesen azt állítja, hogy 1990-ben nem kellett volna a kórházakat önkormányzati tulajdonba adni. A főtitkár is úgy látja, a kórházigazgatók gyakori cseréje csak tünet. A fő ok a finanszírozási nehézségek mellett a tulajdonos önkormányzatok együttműködési képtelensége. Pedig az ésszerű fejlesztések, a források jobb kihasználása érdekében és az ellátás minőségének összehangolása miatt erre nagy szükség volna.
- A felkészült menedzseri kör fölött köztisztviselői vagy politikai testületek gyakorolják az ellenőrzési jogokat. Mindez felismerhetetlenné teszi az érdekrendszereket - tesz hozzá egy újabb elemet Golub Iván, a Magyar Kórházszövetség elnöke. Mindjárt el is magyarázza, hogyan működik a gazdasági prés. 2005 januárjában 6,5 százalékos béremelést kellett adniuk, a fedezetet pedig a teljesítményarányos finanszírozásból kellene kigazdálkodniuk. A kórházi zsonglőrködés itt kezdődik: hogyan lehet 6,5 százalékot adni a januártól csak négy százalékkal megemelt finanszírozási alapdíjból? A milliárdos költségvetésű intézményekben mindez tízmilliókban mérhető veszteséget okozhat, emiatt már az év legerősebb hónapjaiból álló első negyedévben is csökkent a tartalékkal rendelkező és 25 százalékkal nőtt az eladósodási sávba kerülő intézmények száma. Bár az adósságállomány érdemben nem változott, Ari Lajos aggasztónak tartja, hogy a kórházak egyre hosszabb haladékot kérnek számláik kifizetésére.
Az ellátásnak biztosan nem használ a gyakori vezetőváltás - erősíti meg Golub Iván és Ari Lajos is, hiszen ilyenkor gyakran a teljes menedzsmentet lecserélik. Tatabányán az egész kórház megmozdult, 650 dolgozó követelte Móroczné maradását, akivel együtt nemcsak a többi igazgató, hanem még a pszichiátriai osztály vezetője is felállt. Munkaügyi bíróságon folytatódik az egri kórházigazgató ügye is, csakúgy, mint a belügyminiszter által felmentett Bedros J. Róberté, aki a BM-kórházat vezette. Itt sem maradhatunk privatizációs szál nélkül. A főigazgató a BM-kórház Budakeszi úton levő, milliárdos értékű ingatlanjainak sorsáról vélekedett másként, mint a tárca. Az ügyben nehéz tisztán látni, a korábban a Népszavában megszellőztetett tervek ellenére a minisztérium sajtóosztálya állítja: nincs napirenden a BM-kórházak privatizációja.
A kórházigazgató menesztésének az adott politikai pikantériát, hogy a pályázatra Szilvásy István, a miniszterelnöki kabinetfőnök testvére, a határőrség vezető főorvosa is jelentkezett. A botrány attól vált teljessé, hogy a kiírást meg kellett ismételni, mert nem szerepelt benne feltételként az egészségügyi szakmenedzseri végzettség. Így fordulhatott elő, hogy immár harmadik hónapja a tárca egyik helyettes államtitkára vezeti a kórházat. Az új pályázatokat augusztus elsejéig kellett benyújtani, Bedros J. Róbert nem indult újra, mert "kutyakomédiához" nem adja a nevét, s a bíróságon keresi az igazát.
Az ügy különös fintora, hogy Bedros elődje a BM-kórház élén az SZDSZ-es kötődésű Molnár Lajos volt, akit azóta már új munkahelyéről, a fővárosi Szent István Kórházból is elmozdítottak. A kórházigazgatók ügyében időnként furcsa ideiglenes koalíciók köttetnek, Molnár Lajos ellen az MSZP és a Fidesz képviselői együtt szavaztak.
A gazdasági vezetők elnöke úgy látja, forrásokra, nagy társadalmi türelemre és kormányzati ciklusokon átívelő reformfolyamatra van szükség a kórházak gondjainak megoldásához. Az egészségüggyel egyébként úgy járhatunk, mint az egyszeri ember, aki végtelenül szomorú lova pusztulásakor, mert azt hitte, az állat már éppen hozzászokott az éhezéshez.
TATABÁNYA Hatszázötven dolgozó aláírása sem mentette meg a tatabányai kórház igazgatóját, Móroczné dr. Tóth Ildikót, aki több mint egymilliárd forintos adósságot számolt fel az önkormányzati biztos segítségével. Az ügy a bíróságon folytatódik.
EGER A minisztérium korábbi finanszírozási főosztályvezetőjének menesztését a Heves megyei kórház éléről finanszírozási okokkal magyarázzák. Dr. Kovács József szerint viszont a vállalkozásokkal folytatott harca áll a háttérben. A volt főigazgató munkaügyi bírósághoz fordult.
BUDAPEST Harmadik hónapja helyettes államtitkár vezeti a Belügyminisztérium Központi Kórházát. Az álláspályázat botrányt kavart, mert a sajtó szerint első alkalommal a miniszterelnöki kabinetfőnök testvérére írták ki. Bedros J. Róbert korábbi főigazgató pert indított.
SZÉKESFEHÉRVÁR Ellenállt egy előnytelen vállalkozói szerződésnek - Csingár Antal szerint ezért menesztették a Fejér megyei kórház főigazgatói székéből. Az önkormányzat túlzott fejlesztési igényeivel magyarázta a váltást. Csingár pert indított, és az elmaradt fejlesztési összegeket is követeli.
BUDAPEST A Szent János Kórházból távozni kényszerülő Nagy Péter Pál több százmilliárd forintos működési hiányt halmozott fel. Ennek ellenére állást kapott a MÁV-kórház élén, hogy azután a botrány hatására együtt mentsék fel az őt megbízó államtitkárral.
Élő Anita, Heti Válasz
fideszfrakcio.hu