Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyengére sikeredett a strandidény

A jelek szerint ismét meglehetősen gyenge szezont zár - gyakorlatilag augusztus 20-án - a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt.


Dátum: 2005-08-11 10:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41855
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:14:52.020394, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Katasztrofális - fogalmazott a strandok idei forgalmát firtató kérdésünkre a BGYH Rt. illetékes osztályvezető-helyettese. Kiss Ferenc elmondta: a kezdet biztató volt; a strandoknál a május erős volt - emlékszünk a hétvégére, amikor a Palatinus előtt akkora tömeg verődött össze, hogy órákig kellett sorban állni a pénztárak előtt, mert a jegykiadó rendszer nem bírta a tempót. Aztán jött egy közepes június és július, majd az augusztus, amely a jelek szerint úgy, ahogy van, elveszett. Hiába volt tehát jó vagy legalább elfogadható a három első hónap, a részben eltelt, részben még hátralévő negyedik miatt megint nem lesz jó az egyenleg.

A csúcsnap az idén július utolsó szombatja volt. Akkor csaknem 34 ezren kerestek felüdülést a medencéknél, ami (figyelembe véve a rekonstrukció alatt álló és hét végén zárva tartó fürdőket) százszázalékos kihasználtságot jelent: az rt. teljes, egyidejű kapacitása 45 ezer ember. Ez a rekord azonban nem ismétlődött meg, sőt... Az elmúlt hetek időjárása annyira nem kedvezett a strandolásnak, hogy két olyan nap is volt - augusztus 8. és 9. -, amikor a strandok ki sem nyitottak. Ha nem történik valami csoda - márpedig az időjárási előrejelzések momentán nem kecsegtetnek kánikulával -, a 2005-ös strandidény alig lesz jobb, mint az elmúlt tíz év mélypontjának számító tavalyi. A szezon augusztus 20-án gyakorlatilag véget ér.

A 2004-es fekete évben 260 millió forintos vesztesége volt a BGYH Rt.-nek, elsősorban a strandok gyenge forgalma miatt. A társaságnak az átlagos években általában sikerül kihoznia a nullszaldót, mert egész évben nyitva tartó fürdőinek a látogatottsága kompenzálja a szeszélyes időjárás okozta kiesést. Kérdés, hogy ez az év mennyire hasonlít az átlagoshoz - írja a csütörtöki Népszabadság.

Kapcsolódó elemek