Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Változatlanul 3.7 százalékon az infláció júliusban

Összességükben nem változtak a fogyasztói árak az előző hónaphoz viszonyítva 2005. júliusban, tavaly júliushoz viszonyítva pedig 3,7%-kal növekedtek. Idén az első hét hónapban átlagosan 3,7%-kal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában - áll a KSH legfrissebb jelentésében.


Dátum: 2005-08-11 10:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41857
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:14:52.622192, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy hónap alatt - 2005. júniushoz viszonyítva - az élelmiszerek árai 1 százalékkal csökkentek. Árcsökkenés következett be az idényáras élelmiszerek (7,1 százalék, a sertészsiradék (3,1 százalék), a cukor (2,4 százalék, a sajt (1,7 százalék) és tojás (0,9 százalék ) esetében. Ezzel szemben növekedett a sertéshús (3 százalék), az étolaj (2,1 százalék) és a liszt (1,1 százalék) ára. Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva az élelmiszerek árai nem változtak az előző hónaphoz képest. A ruházkodási cikkek illetve a tartós fogyasztási cikkek körében árcsökkenés volt megfigyelhető.

A szeszes italok, dohányáruk, az egyéb cikkek, üzemanyagok, továbbá a szolgáltatások esetében szintén áremelkedés következett be, valamint az üdülési szolgáltatások 8,3 százalékkal, a helyi tömegközlekedés 3,1 százalékkal drágult. A járműüzemanyag-árak 3,5 százalékkal növekedtek, a gyógyszer, gyógyáru 2,1 százalékkal drágult egy hónap alatt - közli a statisztikai hivatal.

mno.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek