Újabb cég indított pert az iparűzési adó miatt
A Hungária Közraktározási Rt. jogi eljárást indított az iparűzési adó (ipa) miatt a magyar állam és a fővárosi önkormányzat ellen - írja a Napi Gazdaság.
Dátum: 2005-08-11 10:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41858
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:14:52.927137, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A cég jogi képviselői (Boruzs Éva és Jarovinszkij Igor) egyedi megoldást dolgoztak ki, amelynek köszönhetően elkerülhetőek az esetleges hátrányos adójogi következmények, s az rt. visszakaphatja a 2004. május 1-jétől befizetett iparűzési adó összegét.
A peres eljárásban az rt. az államtól kártérítés címén követeli vissza a tavaly május óta befizetett iparűzési adót, a főváros perben állására pedig azért van szükség, hogy az rt.-nek a magyar szabályok szerint jelenleg fennálló adófizetési kötelezettsége a lehető leghamarabb megszűnhessen. A ügyvédek szerint ezzel a bíróság abba a helyzetbe kerül, hogy a kártérítés megítélésén mellett az rt. adófizetési kötelezettségének megszüntetésével érvényt szerez az uniós követelményeknek.
Forrás: Napi Gazdaság
fideszfrakcio.hu