Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Áramszünet volt a Déliben: késnek a dunántúli vonatok

A fővárosban délelőtt áramszünet miatt megállt a forgalom a Déli pályaudvaron, ahonnan nem indultak el a vonatok, és a beérkező szerelvényeket sem tudták fogadni.


Dátum: 2005-08-11 14:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41875
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:14:58.198138, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- 10 óra 32 perc óta való igaz, feszültség-kimaradás miatt a Déli pályaudvar, Tárnok, Budafok, Albertfalva, Budapest-Kelenföld és Budaörs térségében álltak a vonatok, valószínűsíthetően felső vezeték szakadás miatt. Jelenleg vizsgálják, hogy a Nagytétény, Diósd és Érd közötti szakaszt milyen módon lehet úgy elkerülni az áramkörökkel, hogy a többi vonalon is tudjanak menni a vonatok - mondta a Mávinform ügyeletese, Both Ferenc.

- Lehet valamit tudni arról, hogy mikorra állhat helyre a forgalom, tehát mennyi ideig tart ez a bizonyos műszaki feladat megoldása?

- Ez a műszaki feladat megoldása körülbelül 30-35 percet vett igénybe, de a szerelvényfordulók miatt egész délutáni személyforgalomra ki fog hatni ez a feszültség-kimaradás.

- Az egész Dunántúlt érinti ez a probléma, nem tudnak oda eljutni a vonatok?

- Végül is a Budapest-Győr-Hegyeshalom, Budapest-Székesfehérvár-Szombathely, aztán a tapolcai, a nagykanizsai és a pécsi vonalakra mindegyikre kihat természetesen.

Forrás: Magyar Rádió

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek