Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rejtélyes áramütés a trolin

Áramütés érte azt a trolibuszvezetőt, aki csütörtökön délelőtt szállítottak kórházba a mentők Budapesten - értesült a HavariaPress. Az eset reggel fél kilenc körül történt, amikor az Olof Palme sétányon közlekedő 70 -es trolibusz vezetőjét áramütés érte.


Dátum: 2005-08-11 14:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41877
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:15:58.945823, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Azt egyelőre nem tudni, hogy a járművön voltak-e utasok, de a sérült a sofőrt mentővel, azonnal az Erzsébet kórház kardiológiai osztályára szállították. A sofőr állapotának súlyosságáról még nem érkezett információ. A BKV tájékoztatása szerint a troli vezetője csak a könyökét ütötte be. Ennek ellentmond, hogy a sérült sofőrt nem a traumatológiai, hanem a kardiológiai osztályára szállították.

A hírügynökség úgy tudja, hogy a múlt héten, az esős időben is történt a maihoz hasonló eset.

HavariaPress - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek