Dorog: rákkeltő vegyületek a csapadékvízben az Onyxnál
Rákkeltő vegyületeket mutattak ki a dorogi hulladékégető csapadékcsatornájában - tudta meg az MTI a vizsgálatokat végző laboratórium vezetőjétől csütörtökön. A szennyeződés az üzemen belüli csapadékcsatornában és a csapadékvíz-tároló medencében is jelen volt, ezért valószínű, hogy a dorogi hulladékégetőt üzemeltető Onyx Magyarország Kft. felelős a múlt héten felfedezett környezetszennyezésért.
Dátum: 2005-08-11 15:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41878
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:15:59.262307, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az iszapban rákkeltő dioxint és PCB-t találtak azon a csatornaszakaszon, melyet közösen használ a dorogi gyógyszergyár és az Onyx - mondta Bálint Mária. A laboratórium igazgatója hozzátette: szerdán rendőri segítséggel vettek mintákat az Onyx csapadékvíz medencéjében lévő esővízből és a csatorna faláról, mivel munkatársait nem engedték be a hulladékégető területére. Bálint Mária elmondta, a mintákban nagy mennyiségű, rákkeltő PCB nevű vegyületet mutattak ki. A PCB valószínűleg az égetőben megsemmisített transzformátorolajból kerülhetett a vízbe. A szennyezés a csatornából a Kenyérmezei patakon keresztül a Dunába is eljuthatott volna, megfertőzve ezzel Esztergom és térségének ivóvizét - tette hozzá a labor vezetője.
A rákkeltő vegyületeket egy hete fedezte fel az esztergomi önkormányzat által felkért laboratórium. A Közép-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség a szennyezés eredetét nem tudta azonnal felderíteni, ezért kötelezte az önkormányzatot és a két gyárat, hogy az iszapot tíz napon belül távolítsák el és a csatornát öblítés nélkül tisztítsák ki. A Richter Gedeon Rt. műszaki igazgatója akkor elmondta, hogy a gyár soha nem használt PCB-t és dioxint, ezért az a gyárból ki sem juthatott.
Az Onyx Magyarország Kft. szóvivője, Szántó Balázs az MTI kérdésére elmondta, hogy a laboratóriumtól csak szóbeli tájékoztatást kaptak a csapadékvizében talált szennyezésről, a mérési adatokat nem ismerik. A szóvivő szerint a technológiából adódóan nem kerülhetett PCB a vízbe és rámutatott, hogy a szennyezés ügyében a rendőrség ismeretlen tettes ellen folytat vizsgálatot. Az ülepítő aknákban lévő szennyezett iszapot hétfőn és kedden eltávolították. A környezetvédelmi hivatal vezetője, Gerencsér Tivadar akkor elmondta, az ÁNTSZ és az Észak-dunántúli Vízmű mérései szerint az ivóvíz tiszta és környezeti katasztrófa nem fenyeget.
MTI - fideszfrakcio.hu