A szocialistáknál már a három év késés is sikernek számít
Az agrár-környezetgazdálkodási program keretében 43 milliárd forintot fizetnek ki augusztus végig az agrárgazdálkodóknak - mondta Magda Sándor, az MSZP-frakció agrár- és vidékfejlesztési munkacsoportjának vezetője. A Fidesz szomorúnak tartja, hogy már a hároméves késlekedést is sikerként értékeli a szocialista kormány.
Dátum: 2005-08-11 15:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41881
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:16:00.121437, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lengyel Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője szerint nagyon szomorú, hogy már a három éves késlekedést is sikerként értékeli a szocialista kormány. A politikus az MTI-nek kifejtette, hogy három éve késlekedik a környezetgazdálkodási támogatások kifizetése, és a kormány csak "hitegeti" az agrárgazdálkodókat. Kíváncsian várjuk, hogy a beígért határidőkre kifizetik-e a támogatásokat - mondta Lengyel Zoltán. A képviselő szerint Magda Sándor nem tud eltántorodni rögeszméitől, hogy az előző kormány lemaradt az európai uniós felkészülésben. Értékelése szerint az uniós csatlakozáshoz szükséges intézményrendszert a szocialista kormány megszüntette, vagy ellehetetlenítette, és helyette létrehozott egy új hivatalt, amellyel kapcsolatban sikerpropagandát folytatott, de amely nem működik megfelelően. A politikus szerint ennek tulajdonítható a többlettámogatásnak minősített összegek visszafizettetése is.
MTI - fideszfrakcio.hu