Csak a vezérigazgató van biztonságban?
A BKV utasai az ismert busztüzek és az ellenőrizetlen metrómegállók miatt nincsenek biztonságban, ma reggel óta azonban már a BKV alkalmazásában álló trolibuszvezetők sem. Egyedül Aba Botond vezérigazgató széke biztos.
Dátum: 2005-08-11 16:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41886
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:16:01.669254, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ma reggel ugyanis a 70-es troli vezetőjét súlyos áramütés érte a vezetőfülkében. A helyszínre érkező mentősök az áramütést olyan súlyosnak ítélték, hogy a sérültet az ügyeletes kardiológiai osztályra szállították.
Megdöbbentő, hogy a cég illetékese elhallgatni, majd bagatellizálni igyekszik a balesetet. A folyamatos és veszélyes üzemzavarok ellenére mégis pozícióban tartja a Főváros a cég vezetőit.
Felhívjuk a budapestiek figyelmét, hogy ha ezúttal sem talál felelősöket a BKV-nál a városvezetés, akkor abban is, hogy a balesetek okait nem tárják fel és abban, is, hogy a következő hasonló baleseteket nem sikerül megelőzni - Demszky Gábor is felelős!
Budapest, 2005. augusztus 11.
Kupper András
frakcióvezető