Az eddig bejelentett adó-változások nem szolgálják a versenyképességet
Tállai András rámutatott: a kormány által eddig bejelentett adó-változások nem szolgálják a vállalkozások versenyképességének javítását, és nem teremtenek új munkahelyeket sem. A Fidesz országgyűlési képviselője a Pénzügyminisztérium politikai államtitkárának csütörtöki sajtótájékoztatójára reagált, amelyen Molnár Albert kijelentette: jól haladnak a 2006-ra szóló adótörvények előkészületei.
Dátum: 2005-08-11 16:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41887
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:16:01.972830, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tállai András elmondta, az elmúlt három évben, ha a Medgyessy-Gyurcsány-kormány adócsökkentésről beszélt, annak adóemelés lett a vége. Hozzátette: a kormány legutóbbi döntései értelmében szeptember 1-től nő a természetbeni juttatások járulékterhe, október 1-től a felszolgálói díj lesz járulék- és adóköteles, január 1-től pedig bonyolultabb lesz az adórendszer, hiszen havonta kell adatot szolgáltatni az éves bevallás helyett.
Hangsúlyozta: nem lehet tudni, hogy az áfakulcs csökkenése valójában jelent-e majd árcsökkenést az emberek számára. A Fidesz álláspontja szerint az élelmiszerek és az energia áfáját kellene csökkenteni - tette hozzá.
MTI - fideszfrakcio.hu