Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Egy a tábor és egy a zászló" - köszönet a pénteki demonstráció résztvevőinek

Most, amikor hazánkban nemsokára egyfordulós, tehát a politikai vélemény módosítására lehetőséget nem nyújtó önkormányzati választásokra kerül sor, elengedhetetlen a teljes összefogás - áll a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör közleményében.


Dátum: 2002-09-03 11:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3837
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:56.242179, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Szövetség a Nemzetért Polgári Kör örömmel állapítja meg, hogy a sajtószabadság védelme érdekében a Magyar Televízió székházánál augusztus 30-án megtartott rendezvénye példátlanul sikeres volt.

Ezúton mondunk köszönetet annak a mintegy százezer polgárnak, aki jelenlétével megtisztelte rendezvényünket, köztük is megkülönböztetett figyelemmel azoknak, akik vidékről utaztak a fővárosba.

Sajnálattal állapítjuk meg, hogy egy szűk, ámde szervezett csoport erőszakos kísérletet tett békés rendezvényünk megzavarására. Elismerés illeti a tüntetés résztvevőit, amiért okos magatartásukkal meghiúsították a provokációt.

Ugyanakkor visszatetszőnek tartjuk, hogy egy református templom harangját, tehát egy szakrális eszközt használtak fel egyesek arra, hogy Orbán Viktor beszédét megpróbálják megzavarni. Most, amikor hazánkban nemsokára egyfordulós, tehát a politikai vélemény módosítására lehetőséget nem nyújtó önkormányzati választásokra kerül sor, elengedhetetlen a teljes összefogás. A leghatározottabban elítéljük a nemzeti oldal megosztására tett durva kísérletet.

Meggyőződésünk, aki nem ismeri fel azt, hogy ma "egy a tábor és egy a zászló", az akarva-akaratlanul a baloldal malmára hajtja a vizet.

Budapest, 2002. szeptember 2.

Szövetség a Nemzetért Polgári Kör.

OS - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek