Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyugat-Európába mennek a fiatal diplomások

A bővítést követő első statisztikai adatok azt jelzik, hogy bár alaptalanok voltak a félelmek, hogy az új tagállamok munkaereje rázúdul a régiek munkapiacára, a fiatal diplomások aránytalanul nagy számban keresnek munkát a nyugati országokban. Egyedül Magyarországról csaknem félszáz fiatal orvos vándorolt ki az elmúlt egy esztendőben - állapítja meg az ECAS nevű brüsszeli NGO jelentése, amely szerint az új tagállamok fiatal diplomásainak 3-5 százaléka tervezi elhagyni hazáját a jobb kereseti viszonyok reményében.


Dátum: 2005-08-12 08:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41902
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:16:06.637063, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bővítés előtti félelmek alaptalannak bizonyultak -állapítja meg a tanulmány szerzője, aki azonban láthatóan figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a 15 tagállamból 12 vagy teljesen tiltja vagy erőteljesen korlátozza a munkavállalást.

Nagy-Britanniába, Írországba és Svédországba akadálytalanul utazhatnak a munkát keresők és jellemző, hogy például Írországban a négymillió lakoshoz képest nagy számú, 85 ezer tb-regisztrációt adtak ki az új tagországokból érkezőknek.

Nagy-Britanniába a vártnál sokkal nagyobb arányban utaztak munkavállalók, a kormány által prognosztizált 5-10 ezerrel szemben 175 ezren, akiknek túlnyomó része lengyel. Míg az említett két ország távol esik, Svédország nyelvi szempontból tűnhet kevésbé vonzónak. Százezrekről nem beszélhetünk ugyan a fenti három tagállamban, ebből azonban még nem következik, hogy például a közeli Ausztriára és Németországra nem zúdult volna nagyobb áradat, ha nem érvényesít korlátozásokat. Németországban egyébként több mint 200 ezer lengyel jelentkezett idénymunkára a múlt év első felében.

Forrás: Napi Gazdaság

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek