Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Euró csak 2014-ben?

A Reuters által megkérdezett elemzők harmada úgy véli, a tervezett 2010 helyett csak 2014-ben tudjuk bevezetni a közös európai valutát. Szlovákia 2007-re, Csehország 2008-ra, Magyarország pedig csak 2009-re tudja teljesíteni a maastrichti előírásokat - derül ki a Reuters 37 elemző megkérdezésével készített előrejelzéséből.


Dátum: 2005-08-12 08:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41906
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:16:07.919552, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A magyar államháztartás helyzete sokkal rosszabb, mint a régió többi országában, ráadásul a kormányzat nem elkötelezett a változtatás irányába - véli Lars Christensen, a Danske Bank elemzője.

A megkérdezett makroelemzők harmada úgy vélte, Magyarország a tervezett 2010 helyett csak 2014-ben tudja majd bevezetni a közös európai valutát. Ezzel szemben Litvánia, Észtország és Szlovénia már mindent teljesített ahhoz, hogy 2007-ben be tudják vezetni az eurót.

Forrás: Napi Gazdaság

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek