Magyar Bálint újabb lépésekre készül
Ha megnézzük az államilag finanszírozott férőhelyek alakulását, akkor azt látjuk, hogy a kormányváltás óta folyamatosan csökkent a teljes értékű egyetemi, illetve főiskolai férőhelyek száma, az egyetemi férőhelyeké drasztikusan, közel húsz százalékkal, a főiskolai férőhelyeké öt százalékkal - mondta Sió László, a Fidesz oktatási műhelyének vezetője.
Dátum: 2005-08-12 09:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41907
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:16:08.215154, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fontos újításnak tartja az oktatási miniszter az idén bevezetett felvételi rendszert, de nem teljesen elégedett vele, ezért jövőre módosításokat tervez. Nőne a minimális ponthatár és csökkenne a nyelvvizsgákért adható plusz pontok száma. Módosulna a közép-és emeltszintű érettségi vizsgák százalékos eredményeinek átszámítása is.
- Megszüntetjük azt a hibát, amit február után nem lehetett már jogi akadályok miatt kijavítani, hogy ugyanabból a tárgyból valaki kombinálhassa a korábban szerzett pontjait az új évben letett érettségi eredményével. Másrészt csökkentjük az idegen nyelvekért adható plusz pontoknak a mennyiségét, miközben két idegen nyelvért lehet plusz pontokat beszámítani, de maximális 20-ról 10-re kívánjuk ezt csökkenteni. Harmadrészt pedig növelni szeretnénk a felvételi minimális ponthatárt 72 pontról 78 pontra, hiszen a 72 ponttal akár egy erős kettes érettségivel is be lehetett kerülni bizonyos helyekre és azért ez alacsony színvonal - mondta Magyar Bálint oktatási miniszter.
Háromezer állami finanszírozású helyet nem töltöttek be
- Ha megnézzük az államilag finanszírozott férőhelyek alakulását - válaszolja Sió László, a Fidesz oktatási műhelyének vezetője - akkor azt látjuk, hogy a kormányváltás óta folyamatosan csökkent a teljes értékű egyetemi, illetve főiskolai férőhelyek száma, az egyetemi férőhelyeké drasztikusan, közel húsz százalékkal, a főiskolai férőhelyeké öt százalékkal. Ráadásul azt látjuk, hogy miközben ordító igazságtalanságok történtek az idei felvételi során, a számok arról tanúskodnak, hogy körülbelül háromezer államilag finanszírozott hely maradt betöltetlenül, miközben azoknak a gyerekeknek a problémái, akik az igazságtalan pontszámítás miatt lemaradtak egy egyetemről, vagy főiskoláról, nem kerültek orvoslásra. Ezt okozhatja ez a pontszámítási rendszer, tudunk demonstrálni is olyan eseteket, hogy valaki a pontszámítás miatt maradt le egy, kettő, vagy akár tíz ponttal egy egyetemi, vagy főiskolai férőhelyről.
Mivel a miniszternek van lehetősége egy kormányrendelet alapján, hogy ilyen esetekben a keretszámok átcsoportosításával megoldja ezt a problémát, folytatta Sió LÁszló, ezért azt kérjük, hogy ezt a háromezer férőhelyet használják fel arra, hogy ezeknek a gyerekeknek a gondjait orvosolják. Ezért felszólítottuk Gyurcsány Ferencet, hogy mivel a miniszter nem élt ezzel a felhatalmazással, tegyen intézkedést annak érdekében, hogy történjen ez meg, kerüljön tartalom e mögé a papír mögé és ezeknek a gyerekeknek a problémáit haladéktalanul orvosolja az állam.
radio.hu - fideszfrakcio.hu