Mikola az egészségügy várható helyzetéről
Mikola István szerint a Medgyessy-kormány egészségügyet érintő bérintézkedései szándékukban jók, végrehajtásuk azonban elkapkodott, és hosszú távon nagy árat fizetnek majd miatta az intézmények.
Dátum: 2002-09-03 12:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3838
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:56.544011, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az előző kabinet egészségügyi minisztere a Fidesz parlamenti frakciójának budapesti sajtótájékoztatóján fejtette ki véleményét a Medgyessy-kormány első száz napjáról. Mikola István szerint a jelenlegi kormány az alapbérekre vonatkoztatva hajt végre átlagosan 50 százalékos béremelést, miközben nem gondoskodik arról, hogy az egészségügyi intézményeknek a bérekhez kötött pótlékok szintén emelkedő összegű kifizetésére is legyen fedezete. Megjegyezte: a Munka törvénykönyvének módosításából adódóan ugyancsak gondot okoz majd a három műszakban működő kórházak számára a túlmunkára kifizetendő 50 százalékos, illetve a vasárnapi 100 százalékos pótlékok előteremtése. A volt miniszter szerint érzékelhető az is, hogy a kórházaknak nem lesz pénzük a szakdolgozók számára a választási kampányban ígért hűségjutalmakra. Mikola István úgy vélekedett, hogy a béremelés hatására munkára jelentkező dolgozók felvételét az egészségügyi intézmények kénytelenek lesznek elutasítani, mert a megemelt járandóságokra költségvetésükből új emberek számára már nem telik. Hozzátette: várható, hogy a bérintézkedések hatásaként növekednek a kórházak adósságai. A volt egészségügyi miniszter szerint az előző kormány és a gyógyszergyártók közötti hároméves megállapodás "felrúgásával" a jelenlegi kabinet megakadályozza a hazai gyógyszerkincs bővítését. Jelezte: a megállapodás alapján mintegy 600 új gyógyszer befogadását tervezték a társadalombiztosítás által támogatott készítmények körébe. Ehhez képest édeskevésnek nevezte, hogy a jelenlegi kormány 80 új készítmény támogatását tervezi. Mikola István szerint a kórháztörvény végrehajtásának felfüggesztésével szabad teret engedett a parlament az egészségügyben a profitszerzésre törekvő vállalkozásoknak. Mint mondta, a tavaly hozott törvény hangsúlyozza, hogy az egészségügyben csak non-profit vállalkozások működhetnek. A volt egészségügyi miniszter szerint megállt az előző kormány által indított népegészségügyi program végrehajtása is, és megtorpant az "Egészségesen élni jó!" gondolat körül kialakult népmozgalom.
MTI - fidesz.hu