Visszatérnek az amerikaiak Taszárra?
A HM szóvivője hivatalosan még nem tud róla, hogy a NATO ismét igényt tartana a bázisra. NATO-körökben szóba került, hogy a terrorista fenyegetés miatt át kellene gondolni a taszári katonai bázis sorsát - tudta meg brüsszeli forrásokból a Népszava.
Dátum: 2005-08-12 09:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41912
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:16:09.746881, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lap értesülései szerint az EU a közeljövőben kívánja több, az új tagországok területére tervezett úgynevezett erősítőbázis elképzelésével együtt megvitatni a kérdést.
Gyenesei István, a somogyi közgyűlés elnöke szintén hallott már az amerikai erők visszatéréséről, de az információ nem katonai forrásból származik. Bocskai István, a HM szóvivője közölte: nem értesültek hivatalosan olyan szándékról, hogy a NATO ismét igényt tartana a taszári központra, amelyet december végéig kiürítenek. A budapesti amerikai nagykövetség tudatta, hogy a Pentagon nem tervezi a taszári bázis újranyitását.
Forrás: Népszava
fideszfrakcio.hu