Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét felfüggeszthetik a MÁV Rt. motorvonattenderét

Szombaton már aláírhatná a MÁV és a Stadler a több mint 100 milliárd forint értékű szerződést. A Napi Gazdaság értesülése szerint a Közbeszerzési Döntőbizottság még nem tiltotta meg a szerződéskötést, azonban ez pénteken megtörténhet.


Dátum: 2005-08-12 09:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41914
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:16:10.314273, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A jogszabályok szerint a motorvonattender eredményének kihirdetését követő nyolcadik napon, vagyis szombaton aláírhatná a MÁV és a Stadler a több mint 100 milliárd forint értékű szerződést, ám a vasúttársaság dönthet úgy is, hogy megvárja a Közbeszerzési Döntőbizottság ezzel kapcsolatos eljárásának eredményét.

A Napi Gazdaság értesülése szerint a testület még nem tiltotta meg a szerződéskötést, ám ez ma megtörténhet. A pályázaton az ismét második helyre szorult Bombardier jogorvoslati kérelméről ugyanis augusztus 26-án tárgyal a testület, így nehezen elképzelhető, hogy a döntőbizottság ne tiltaná meg a szerződéskötést.

Forrás: Napi Gazdaság

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek