Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar Bálint befejezhetné a mellébeszélést

Legyen vége a mellébeszélésnek! A szülők és diákok egyértelmű választ várnak: Él-e felhatalmazásával Magyar Bálint miniszter és orvosolja problémájukat, vagy ismét cserbenhagyja őket? - írja közleményében Sió László, a Fidesz Oktatási Műhelyének vezetője.


Dátum: 2005-08-12 11:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41921
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:16:12.500004, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Akár mosolyogni is lehetne azon, ahogyan Magyar Bálint túlteszi magát a tényeken, ha nem a Magyar Köztársaság miniszteréről lenne szó, és főként, ha nem 18-19 éves fiatalok ezreinek sorsa, jövője lenne a kérdés. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a minisztert vagy rendszeresen félretájékoztatják munkatársai, vagy szándékosan állít valótlanságokat az idei érettségi vizsgák és a felvételi eljárás kapcsán.

Emlékezetes, a miniszter valótlanul állította, hogy nem hozható létre olyan adatsor, amely azoknak a diákoknak a jelentkezéseit mutatja be, akik a korábbi években érettségiztek és idén emelt szintű kiegészítő érettségi vizsgára jelentkeztek. Kiderült, hogy ezen adatok létrehozásának sem technikai, sem jogi akadálya nem volt, a Felvételi Iroda pedig el is készítette ezt az adatsort.

Hasonló a helyzet a közel 3000 betöltetlen államilag finanszírozott férőhelyet illetően is. A miniszter ebben az esetben sem mond igazat. Az idei évben ugyanis - ellentétben a korábbi évekkel - a felvételinek ebben a szakaszában már nincs mód érdemi fellebbezésre, azaz erre a célra ilyen számban férőhelyeket tartalékolni nem indokolt. Nehéz elhinni, hogy Magyar Bálint komolyan gondolja, hogy több ezer felvételizőnek adták össze rosszul a pontjait. A hitéleti képzés és a határon túli magyarok képzési keretszámai pedig messze alatta vannak a be nem töltött férőhelyek számának.

A valóság tehát az, hogy Magyar Bálint miniszternek érdemi lehetősége van arra, hogy segítsen azoknak a fiataloknak, akik a minisztérium hibája miatt szenvedtek hátrányt az idei felvételi eljárás során.

Az elmúlt évben minden diák, pedagógus, szülő megtapasztalhatta, hogy nincs olyan botrány, amely megingathatná Magyar Bálint pozícióját. Lehet érettségi botrány, lehetnek gyanús gazdasági ügyek, érkezhetnek sorozatosan az Alkotmánybíróság elmarasztaló döntései, a miniszter a szocialisták támogatásával folyamatosan sikerről szónokol. Ez a koalíciós logikának "köszönhető" stabilitás, akár meg is nyugtathatná a minisztert. E helyett titkolózást, indulatos kirohanásokat, önhitt, olykor pökhendi nyilatkozatokat, a tények eltagadását tapasztalhatjuk szinte naponta.

Ismét felhívjuk Magyar Bálint figyelmét arra a tényre, hogy az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az idei felvételi eljárás pontszámítási módja esélyegyenlőséget okozhatott. Számos példa mutatja, hogy sajnos az esélyegyenlőtlenség be is következett. A Kormány felhatalmazása alapján Magyar Bálint miniszternek módja van arra, hogy a keretszámok átcsoportosításával orvosolja ezeknek a fiataloknak a problémáját. Meggyőződésünk, hogy ez nem csupán joga, de kötelezettsége is az oktatási miniszternek

A keretszámok átcsoportosításának sem jogi, sem finanszírozási akadálya nincs, csak politikai akarat és jó szándék szükséges a diákok és szüleik által várt döntés meghozatalához.

Egyetlen világos, és egyértelmű kérdése várunk világos és egyértelmű választ: Kíván-e élni ezen felhatalmazásával a miniszter és segít-e azoknak a diákoknak - köztük a nyilvánosságot is vállaló budapesti diáklánynak, Schneider Andreának - akik bizonyíthatóan az esélyegyenlőtlenséget okozó pontszámítás miatt nem nyertek felvételt.

Egyúttal arra kérjük a Magyar Szocialista Párt oktatáspolitikusait, hogy hozzák nyilvánosságra a párt hivatalos álláspontját ezen kérdést illetően.

Budapest, 2005. augusztus 12.

Sió László

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Oktatási Műhely

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek