Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elhagyta a kórházat a hétvégén megsérült magyar katonanő Kabulban

Elhagyta a kórházat az a magyar katonanő, aki gépjárműbalesetben könnyebben megsérült a hétvégén Kabul közelében - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken az MTI-vel.


Dátum: 2005-08-12 12:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41924
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:16:13.426893, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A békefenntartó visszatért alakulatához, egészségügyi állapota szerint szolgálatra alkalmas, így hétfőn folytatja munkáját" - olvasható a tárca kommunikációs főosztálya által az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Berlinben szerdán jelentették be, hogy vasárnap baleset következtében meghalt egy német katona Afganisztánban és a balesetnek magyar sebesültje is van.

A jármű egy konvoj tagjaként igyekezett vissza Kabulba, amikor a baleset bekövetkezett. A konvoj az afganisztáni újjáépítésben segédkező, polgári feladatokat ellátó CIMIC (Civil Militarian Cooperation) részleghez tartozott.

A terepjáró Kabultól kilenc kilométerre délkeletre járt, amikor barázdált útszakaszra érve letért az útról, majd felborult. A német katonán már nem tudtak segíteni. A jármű három másik utasa, egy magyar és egy német katonanő, valamint egy német katona megsebesült.

A HM az eset kapcsán szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy a magyar katonanő nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett és egy koalíciós katonai kórházban ápolják.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek