Éveket késhet a magyar euró
A Reuters által megkérdezett szakértők harmada szerint Magyarország a tervezett 2010 helyett csak 2014-ben tudja majd bevezetni a közös európai valutát.
Dátum: 2005-08-12 12:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41927
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:16:14.317771, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Reuters legutóbbi felmérése szerint Szlovákia 2007-re, Csehország 2008-ra, Magyarország pedig csak 2009-re tudja teljesíteni a maastrichti kritériumokat. A 37 megkérdezett szakember egyetértett abban, hogy a jövő évi választások előtt a kormányzat a kiadásokat nem szívesen vágja vissza.
A magyar államháztartás helyzete sokkal rosszabb, mint a régió többi országában, ráadásul a kormányzat nem elkötelezett a változtatásra irányába, véli Lars Christensen, a koppenhágai Danske Bank elemzője. A megkérdezettek harmada szerint Magyarország a tervezett 2010 helyett csak 2014-ben tudja majd bevezetni a közös európai valutát.
Eközben Litvánia, Észtország és Szlovénia már mindent teljesített ahhoz, hogy 2007-ben be tudják vezetni az eurót - beleértve az inflációs elvárásokat is -, egy évvel később pedig Ciprus, Málta és Lettország csatlakozik az euróövezethez (ez a hat ország már belépett az ERM-2-be).
Az elemzők szerint a nagyobb országoknak még több teendőjük van - elsősorban a költségvetési szigor területén. A felmérés konszenzusa szerint Szlovákia már 2006-ban, Lengyelország 2007-ben, Magyarország és Csehország pedig 2008-ban tud belépni az ERM-2-be.
MTI - fideszfrakcio.hu