Persányiék maszatolnak - tiszta vizet a pohárba
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség környezetvédelmi kabinetje ismét kénytelen megállapítani, hogy a környezetvédelmi tárca vezetője megfelelő szakmai munka helyett folyamatosan PR- és politikai tevékenységet folytat. Elfogadhatatlan, hogy olyan veszélyes üzem térségében, mint a dorogi hulladékégető, nincs megfelelően felszerelt laboratórium.
Dátum: 2005-08-12 13:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41929
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:16:14.920633, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
KÖZLEMÉNY
A környezetvédelmi tárca semmit nem tanult a 2004. évi súlyos környezetvédelmi balesetből, a miniszter politikai hisztériakeltésről beszél
Az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága 2004. augusztus 17-én egyhangúan elfogadott, 7 pontos határozatával hívta fel a környezetvédelmi tárcát illetve annak vezetőjét, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a dorogi hulladékégető térségében ne következzen be újabb környezetszennyezés.
2005. július 8-án civil bejelentésre indult hatósági eljárás azért, mert a dorogi égető térségében levő, a létesítményhez csatlakozó vízelvezető csatornában szennyezést tapasztaltak. A vizsgálatok megindulása után derült ki, hogy környezetvédelmi és vízügyi hatóság nem rendelkezik olyan laboratóriumi háttérrel, amely alkalmas lenne arra, hogy soron kívül, azonnal biztosítsa a szükséges adatokat valamennyi lényeges összetevőre nézve. Esztergom város megrendelése alapján akkreditációval rendelkező laboratórium állapította meg, hogy a szennyező anyagok rákkeltőek lehetnek. Az elmúlt időszakban a környezetvédelmi és vízügyi hatóság, és különösen a környezetvédelmi tárca arra törekedett, hogy jelentéktelennek állítsa be a bekövetkezett szennyezés mértékét. Az érintett miniszter - saját felelősségének elkenése érdekében - politikai hisztériakeltésről beszél.
Az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága, felismerve a helyzet veszélyes voltát, július 26-án egyhangú határozatot hozott, amelyben felszólította a környezetvédelmi minisztert, hogy szeptember 15-ig a bizottság ülésén adjon számot a megtett intézkedésekről.
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség környezetvédelmi kabinetje ismét kénytelen megállapítani, hogy a környezetvédelmi tárca vezetője megfelelő szakmai munka helyett folyamatosan PR- és politikai tevékenységet folytat. Elfogadhatatlan, hogy olyan veszélyes üzem térségében, mint a dorogi hulladékégető, nincs megfelelően felszerelt laboratórium.
Felszólítjuk a környezetvédelmi minisztert: haladéktalanul folytasson le vizsgálatot az érintett környezetvédelmi és vízügyi hatóságoknál. Állapítsák meg, ki és milyen mértékben felelős azért, hogy a vízelvezető csatorna megvizsgálására külső szervezet kényszerült. A miniszter haladéktalanul gondoskodjon arról, hogy a dorogi térségben és minden olyan helyen, ahol veszélyes anyagokat kezelnek, a környezetvédelmi, vízügyi és természetvédelmi hatóságok rendelkezzenek megfelelően felszerelt, a teljes körű vizsgálatok elvégzésére alkalmas laboratóriumokkal. A tárcavezető - törvényi kötelezettségének megfelelően - biztosítsa a környezetvédelmi, vízügyi, természetvédelmi hatóság működésének dologi és személyi feltételeit.
Budapest, 2005. augusztus 12.
Turi-Kovács Béla
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Országgyűlési Képviselőcsoport
Környezetvédelmi Kabinet