Logisztikai centrum, szálloda és benzinkút épül a pápai ipari parkban
A pápai ipari parkban 12,8 milliárd forintos beruházással logisztikai centrumot, valamint szállodát és benzinkutat épít az izraeli és német tulajdonban lévő Európai Divat Kft. - tájékoztatta a cég ügyvezető igazgatója pénteken az MTI-t.
Dátum: 2005-08-12 14:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41934
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:16:16.532571, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 30 ezer négyzetméter alapterületű üzemcsarnok építését szeptember elején kezdik meg, s a jövő év márciusában avatják majd a létesítményt; a beruházáshoz a cég 900 millió forintos állami támogatást is kapott - tette hozzá Mayer István. Az ügyvezető elmondta: a beruházási összeg nagyobb hányadát a gépi berendezések teszik ki; közel 8 milliárd forintba kerülnek a számítógéppel vezérelt, svéd vasaló, csomagoló és szállító gépsorok.
Mayer István tájékoztatása szerint a cég Kínából és Indiából szállítja majd a minőségi textil méterárút és selymet az ukrajnai, romániai és bulgáriai üzemekbe, ahol megvarrják a női és férfi felsőruházati termékeket, majd onnét szállítják Magyarországra azt a pápai logisztikai bázisra. Hozzátette: Pápán elvégeznek még a ruhákon bizonyos finomabb munkálatokat, majd címkézik, árazzák, csomagolják és raktározzák az árút.
Az ügyvezető igazgató szerint naponta 20-25 kamionnal szállítják majd a minőségi, s nem az alacsonyabb árkategóriába tartozó ruházati cikkeket Németország, Svájc, Ausztria és Szlovénia nagy áruházláncainak. Megjegyezte: a cégtulajdonosok a magyar piacon egyelőre nem tervezik az árúk terítését.
Mayer István közlése szerint a logisztikai centrumban 600 embert foglalkoztatnak majd - varrónőket, raktári dolgozókat, őrző-védőket, de közvetve mintegy 200 beszállítónak, közreműködőnek is munkát ad még a bázis. Ismertetése szerint a tulajdonosok választása azért esett Pápára - a több lehetséges dunántúli helyszín mellett -, mert a város nagy textilipari hagyományokkal rendelkezik, s a településen és környékén sok a jól képzett munkaerő.
Az ügyvezető végül utalt arra, hogy a centrum mellett a jövő év nyarára készül majd el a mintegy 40 szobás panzió, étterem és a benzinkút.
MTI - fideszfrakcio.hu