Persányit lemondásra szólította az esztergomi képviselő-testület
Az esztergomi képviselők ellenszavazat nélkül döntöttek arról, hogy Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi minisztert lemondásra szólítják föl. A miniszter nem járt el azért, hogy az esztergomi polgárokra veszélyt jelentő hulladékégető szabályosan és biztonságosan működjön, és azért, hogy a felügyelete alá tartozó környezetvédelmi hatóság környezetszennyezéssel kapcsolatos intézkedéseit megtegye.
Dátum: 2005-08-12 19:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41945
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:16:20.032650, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete több határozatot hozott pénteki rendkívüli ülésén a dorogi hulladékégető okozta szennyezéssel és annak következményeivel, a kárelhárítással kapcsolatban.
A képviselők megállapították, a Kenyérmezei-patak további szennyeződése csak úgy oldható meg, ha a francia hulladékégető felől érkező csapadékvíz-elvezető csatorna végleges eltömítése megtörténik, funkciója megszűnik. Szükségesnek tartották a - korábbi szennyeződések miatt élővilágától megfosztott - Kenyérmezei-patak elszennyeződött medrének szakszerű cseréje, rekultivációja. A csapadékvíz-elvezető csatorna tisztítását és lezárását követően erre is haladéktalanul sort kell keríteni. A képviselők jóváhagyták a korábban tett intézkedéseket, a Bálint Analitika Kft. megbízását és a csatorna lezárását. Mint ismert, a környezetszennyezés bekövetkezése után csak a város által megbízott cég szolgált adatokkal.
Döntés született arról, hogy a csatornatisztítási munkákat a város a Richter Rt-vel közösen végzi. A munkálatok ellenőrzésével megbízott céget Esztergom kéri föl, a kontroll költségeit a város viseli. Azt is célul tűzte ki az önkormányzat, hogy a Kenyérmezei-patak medrét kicserélik, így akadályozva meg a szennyezés továbbjutását az élővizek és az ivóvízbázis felé. A munkák elvégzésével egy a szakmában jártas céget bíznak meg.
Szintén a pénteken megfogalmazott célok között szerepel, hogy a patak vizét, valamint a parti szűrésű ivóvíz-kutak vizét állandóan és rendszeresen vizsgálják a jövőben. Nemcsak a magyar minőségi előírásoknak és határértékeknek való minőségi, mennyiségi megfelelőségét vizsgálják. A korábbi állandó és folyamatos szennyezés, a veszélyes anyagok mozgása miatt állandóan változhat az élő- és az ivóvízben előforduló szennyezőanyagok összetétele és mennyisége.
Az esztergomi képviselők ellenszavazat nélkül döntöttek arról, hogy Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi minisztert lemondásra szólítják föl. Véleményük szerint a miniszter nem járt el azért, hogy az esztergomi polgárokra veszélyt jelentő hulladékégető szabályosan és biztonságosan működjön, és azért, hogy a felügyelete alá tartozó környezetvédelmi hatóság környezetszennyezéssel kapcsolatos intézkedéseit megtegye. A miniszter nem kérte számon a mulasztó tisztviselőket, és mindezen tetteit hamis állításaival próbálta leplezni a nyilvánosság előtt.
Forrás: Esztergom Város Önkormányzata