Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem zárta ki az erő alkalmazását az amerikai elnök Irán ügyében

Nem volt hajlandó kizárni az erő alkalmazását Irán ellen az amerikai elnök, aki pénteken az izraeli közszolgálati televíziónak adott interjúban foglalkozott a kérdéssel.


Dátum: 2005-08-13 10:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41955
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:16:23.071067, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Minden választási lehetőség nyitva áll. Az erő alkalmazása az utolsó lehetőség egy elnök számára. Önök is tudják, hogy a közelmúltban erőhöz folyamodtunk országunk védelmében" - mondta George Bush.

Az elnököt arról a lehetőségről kérdezték, hogy megtámadná-e az Egyesült Államok az iráni atomlétesítményeket, s ekkor utalt Bush az iraki invázióra. "Csak a legvégső esetben akarok ehhez folyamodni, hogy megvédjem az ország biztonságát, és lehetőséget adjak az embereknek arra, hogy szabad társadalmakban éljenek" - jelentette ki.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek