Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szent István-díjat kap a Püski házaspár

Püski Sándor és felesége könyvkiadói munkásságukért Szent István-díjat vehetnek át vasárnap Esztergomban - közölte az elismerést adományozó Szent István Alapítvány kuratóriumának tagja.


Dátum: 2005-08-13 10:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41956
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:16:23.380820, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az államalapító királyról elnevezett díjat a közvélemény-kutatások és a beérkezett javaslatok alapján ítéli oda az alapítvány kuratóriuma olyan személynek, vagy személyeknek, akik az összmagyarság érdekében tett munkásságukkal szereznek tekintélyt - mondta el pénteken Bihari Antal az MTI-nek.

A most díjazandók érdemeiről szólva rámutatott: Püski Sándor és felesége könyvkiadói munkásságát az erkölcsi feladatvállalás, a magyarság sorsáért érzett felelősségtudat jellemzi. Kiadói erejüket és merészségüket megsokszorozta a népi irodalomért és mozgalomért érzett elkötelezettségük. Házasságuk hetven éve alatt létrehozott könyvesházuk irodalmi és szellemi műhelye, zarándokhelye lett a magyarországi és a határon kívüli íróknak.

A Szent István-díjat egyébként Bihari Antal kezdeményezésére alapították 2001-ben. Az elismerést elsőként Orbán Viktor volt miniszterelnök vehette át 2002-ben, a következő évben Duray Miklós, szlovákiai magyar politikus és Tőkés László erdélyi református püspök, tavaly pedig Nemeskürty István, irodalomtörténész, író, kritikus, filmesztéta kapta.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek