Drasztikus gázáremelés várható: a kisfogyasztók is érintettek
Mosonyi György, a Mol vezérigazgatója péntekis ajtótájékoztatóján a gázárak és gáztermelés kapcsán elmondta, hogy az olajárak magas szintje jelentős gázár emelkedést vetít előre. A gáz árának változása kilenc hónapos csúszással jelenik meg a hazai piacon, ám a fogyasztókat ez csak részben érinti.
Dátum: 2005-08-13 10:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41958
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:16:23.959666, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány által alkalmazott árkompenzációs mechanizmus miatt a lakossági kisfogyasztókat csak részben terheli a gáz árának - a kőolajéval párhuzamosan jelentkező - drasztikus emelkedése.
A lakossági gázárak kompenzációját júniusban köbméterenként 17,7 forintra emelték az addigi 13,5 forintról. Ennek a 4,2 forintos emelésnek a fedezetét a Mol Rt. által az államkasszába befizetett bányajáradék képezi. Ugyanezt a hetvenmilliárdos összeget jelölte meg az idei év elején egyszer már megemelt kompenzáció forrásaként tavaly is a gazdasági és a pénzügyminiszter.
Mosonyi György, a Mol Rt. vezérigazgatója viszont arra hívta fel a figyelmet pénteki, a negyedéves gyorsjelentést követő sajtótájékoztatón, hogy a lakossági gázárkompenzációs alapba befizetett összeg a második félévben elfogy. Ezért a kormányzatnak hamarosan, talán már idén, de legkésőbb jövő januárban lépnie kell, ha a jelenlegi világpiaci árak fennmaradása esetén meg akarja tartani a mostani fogyasztói árakat.
A kitermelési üzletágat tekintve rossz hír, hogy a hazai kitermelés csökkent a természetes kimerülés miatt - márpedig a Mol a gázárkompenzáció alapjául szolgáló bányajáradékot a hazai termelés nyomán fizeti ki. Egyes mezők termelésbe állításának hatása azonban csak a második félévben jelentkezik majd.
A Mol számára jó hír ugyan, hogy a pakisztáni gázlelőhely már termel kísérleti üzemben, és néhány éven belül jelentős kitermelés várható ezen a területen, ez azonban a befizetett bányajáradék összegét nem növeli. Vagyis, ha a kormány nem talál hamarosan más forrást a gázárak kompenzációjára, akkor elkerülhetetlen lesz a lakossági gáz árának emelése is.
Forrás: MNO, 2005. augusztus 12.
fideszfrakcio.hu