Stoiber: "Csak a legostobább borjúk választják meg maguk a mészárosaikat"
A Passauer Neue Presse és a Der Spiegel szombati beszámolója szerint Stoiber augusztus 5-én Deggendorfban a Németország keleti felében erős baloldali szövetség híveiről szólva azt mondta, hogy "csak a legostobább borjúk választják meg maguk a mészárosaikat".
Dátum: 2005-08-13 13:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41965
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:16:26.076618, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Stoiber Deggendorfban beszámolt jénai és eisenachi fellépéseiről, ahol a hallgatóságnak feltette a kérdést: "Tudatában vagytok-e annak, hogy Lafontaine-plakátokat tartotok a kezetekben. Hősként ünneplitek azt az embert, aki alapjában véve az újraegyesítés ellen volt? Elment az eszetek? Csak a legostobább borjúk választják meg maguk a mészárosaikat."
Oskar Lafontaine, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) volt elnöke, egykori kancellárjelölt jelenleg a baloldali választási szövetség egyik vezéregyénisége. A szövetség a nevét Baloldali Pártra változtató Demokratikus Szocializmus Pártjából (PDS) és a nyugati fogantatású pártkezdeményből, a Választási Szövetségből áll. A PDS szocialisták, reformkommunisták és hagyományos elveket valló kommunisták gyűjtőpártja, ellenfelei gyakran a volt keletnémet állampárt utódpártjának nevezik.
Stoiber már korábban vihart kavart, mert választási beszédekben leszögezte: nem fogadja el, hogy az országos választások ismét keleten dőljenek el. Stoiber a "frusztráltak" szót is használta, de később úgy nyilatkozott, hogy a szót nem a keletnémet választókra, hanem Oskar Lafontaine-re és Gregor Gysire, a baloldali szövetség egy másik kulcsalakjára értette, akik korábban feladták posztjaikat.
Bírálatok kereszttüzébe került Günther Oettinger, Baden Württemberg tartomány kereszténydemokrata miniszterelnöke is azért a mondatáért, amely szerint "nem szabad, hogy a baloldaliak és a csüggedtek döntsék el Németország keleti részében, miként kormányozzák Németországot".
Gerhard Schröder szociáldemokrata kancellár a Rheinpfalz című helyi lapban úgy nyilatkozott, hogy szerinte is helytelen lenne "a PDS-t, vagy a kibővített PDS-t választani, de ezekkel a kijelentésekkel Stoiber és Oettinger csak az ellenkező hatást éri el".
A Bild című nagypéldányszámú lap úgy tudja, hogy Angela Merkel, a konzervatív ellenzék (CDU, CSU) közös kancellárjelöltje, a kereszténydemokrata unió (CDU) elnöke, maga is keletnémet, telefonbeszélgetésben feddte meg Stoibert. Merkel elhatárolta magát a bajor politikus megállapításaitól.
Németországban szeptember 18-án tartanának előre hozott választásokat. Stoiber és Oettinger megjegyzéseit késéssel "kapta fel" az országos tömegkommunikáció.
MTI - fideszfrakcio.hu