Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Horvát múzeumot épít egy plébános Peresznyén

Horvát nemzetiségi múzeumot épít a Vas megyei Peresznyén Dumovits István helyi plébános, aki saját szülőházát ajánlotta fel az általa évtizedek alatt összegyűjtött, a horvát nemzetiséghez kötődő kulturális, néprajzi és vallási emlékek, valamint egy 2700 kötetet számláló könyvtár elhelyezésére.


Dátum: 2005-08-13 13:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41966
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:16:26.373584, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A római katolikus plébános elmondása szerint az épületet az Országos Horvát Kisebbségi Önkormányzatnak ajándékozta, saját vagyonából pedig eddig 21 millió forintot fordított a szülői ház kibővítésére, múzeummá alakítására.

"Kutya kötelessége a kormányzatnak ennek a gyűjteménynek közgyűjteménnyé emelése és múzeumi rangra emelése, (...) az ehhez szükséges jogi és pénzügyi feltételeket biztosítani fogjuk" - jelentette ki Kiss Péter kancellária miniszter, aki szombaton kereste fel az épülő horvát múzeumot.

Hozzátette: óriási megtartó erőt jelent a térségben a horvát nemzetiség kultúrája, amely évszázadokon át összekapcsolódott a vallással.

Dumovits István az MTI érdeklődésére elmondta: bízik abban, hogy jövő augusztus 20-án felavathatják majd Peresznyén a horvát nemzetiség múzeumát.

Vas megyében Horvátzsidányban, Pesznyén, Olmódon több ezer, magát gradiscei horvát nemzetiségűnek valló ember él, meglehetősen zárt közösségben. A horvátok többsége Jurisics Miklóst, a Kőszegi vár kapitányát követve telepedett le a magyar és osztrák határ mindkét oldalán, Vas megye, Győr-Moson-Sopron megye és Burgenland 200 településén.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek