Persányi példát vehetne az esztergomi polgármesterről
Persányi Miklósnak és a környezetvédelmi minisztérium szakmai stábjának el kellene dönteni, hogy a szennyező cégek prókátoraként kívánnak-e dolgozni, vagy azt tekintik elsődleges faladatuknak, hogy az emberek egészségét és biztonságát garantálják akár még a szennyező a cégekkel szemben is - jelentette ki Medgyesy Balázs, a Fidesz Zöld Tagozatának vezetője szombati sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2005-08-13 16:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41968
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:16:26.983508, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Medgyesy Balázs rámutatott, hogy a környezetvédelmi minisztérium kommunikációja elhallgatta az újabb dorogi szennyeződést, a dorogi hulladékégető felelősségét, és az ügyet politikai síkra terelte.
"Ha nincs lakossági bejelentés, ha az ott élő emberek nem jelentik, hogy ismét vegyszerszagú, gyógyszerszagú, olajos lé csorog a csatornában, akkor nem derült volna ki, hogy itt egy újabb szennyezésre került sor" - jelentette ki a Fidesz Zöld Tagozatának elnöke.
A politikus szerint mindent megtettek azért, hogy elbagatellizálják az ügyet.
Ezzel összefüggésben utalt rá, hogy a hatósági vizsgálatok megállapítása szerint nincsen jelentős szennyezés, ezért intézkedéseket sem foganatosítani a lakosság egészsége megóvása érdekében.
Emlékeztetett rá, hogy az esztergomi polgármester kezdeményezésére tartott bejárás alkalmával derült ki, hogy a korábban említett két szennyezőanyagon kívül, olajos iszap is van a csatornában.
Hozzátette: amikor pedig a mérési adatokat nyilvánosságra hozták, Persányi Miklós felesleges hisztériakeltésről beszélt.
Ezt követően az ügy - Medgyesy közlése szerint - a szakmailag inkompetens rendőrhatósághoz került azzal az információval, hogy miután a korábbi mérések sem mutattak ki szennyezést, nem kerülhetett a hulladékégetőből az esővízgyűjtő-csatornába szennyező anyag.
Medgyesy Balázs hangsúlyozta: ez az információ alkalmas volt arra, hogy megtévessze a büntetőjogi kérdésben eljáró hatóságot.
A szakmai ellentmondásokat tisztáznia kell Persányinak
Miután fény derült rá, hogy mégiscsak jelentősebb szennyezés történt, a minisztérium azt hangoztatta, hogy bár elképzelhető a hulladékégető felelőssége, de ugyanígy valószínűsíthető az is, hogy illegális rákötésekből származik a szennyeződés.
Persányi és a minisztérium csak azt követően ismerte el, hogy az égetőműből származik a szennyezés, amikor az esztergomi polgármester által kezdeményezett vizsgálatok egyértelműen bebizonyították, hogy a csatornában és az égetőműben található szennyeződések azonosak a két helyet összekötő csővezetékben lévővel.
"Ha megvizsgáljuk, hogyan kommunikált az égetőmű és Persányi Miklós, azt kell mondanunk, hogy végig ugyanazt az álláspontot képviselték" - mutatott rá a politikus. A tagozati elnök szerint komoly szakmai ellentmondásokat kell tisztáznia kell Persányi Miklósnak.
Persányi példát vehetne az esztergomi polgármesterről
Medgyesy Balázs úgy véli, a miniszternek több kérdést is tisztáznia kell ebben az ügyben.
Miután korábban nem vizsgálták meg a csatornát, nem lehetett igaz az az információ, hogy visszakövették a szennyezés forrásáig a szennyező anyagokat.
Amennyiben a vizsgálat időpontjában nem találtak szennyező anyagot a csatornában, akkor nem megfelelő az ellenőrző rendszerük sem.
Abban az esetben pedig, ha nem ítélték jelentősnek a szennyezést, arra kell magyarázatot adniuk, hogy miért szüntették meg a vízminőség-védelmi készültséget, és miért kellett ezt újra életbe léptetni.
Medgyesy Balázs arra kéri a minisztert, hogy kövesse meg Esztergom polgármesterét, Meggyes Tamást, aki helyette, a város pénzén alkalmazott külsős szakértőket a vizsgálatok elvégzésére. A politikus szerint félő, ha ez nem történt volna meg, akkor lehet, hogy eltusolták volna ezt az ügyet.
Forrás (kép és szöveg): T.Z. - Fidesz Webszerkesztőség, 2005. augusztus 13.