Thomas Mann halálának 50. évfordulójára emlékeztek szülővárosában
Thomas Mann halálának 50. évfordulójára emlékeztek szombaton szülővárosában Lübeckben. Az irodalmi Nobel-díjas Zürichben halt meg.
Dátum: 2005-08-14 10:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41972
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:16:28.251963, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Thomas Mann a háború után száműzetéséből nem tért vissza Németországba, hanem Svájcban telepedett le. Bár mindkét német állam nagyra értékelte az írót, Thomas Mann azt akarta, hogy Svájcban temessék el, ahol élete utolsó éveit leélte - hangsúlyozta az évforduló alkalmából Lübeckben Horst Köhler német államfő.
"Talán jó és helyes ez így. Nem akarta, hogy kisajátítsák, nem is tehetjük, nem is szabad megtennünk. Oly sokat adott nekünk németeknek, a világban annyira egyedülálló módon testesítette meg a német kultúrát - de ő nem a miénk. Műve világirodalom minden értelemben, az egyetemes humanitás értelmében is" - állapította meg Köhler.
Az ünnepség színhelye a lübecki Mária-templom volt, amely a Buddenbrook-házzal szemközt fekszik. A ház Thomas Mann nagyszüleié volt, de az író gyerekkorában rengeteg időt töltött el ott. Thomas Mannt a Mária-templomban keresztelték meg, s ott is konfirmált. A második világháború után honoráriumainak egy részét a megrongálódott templom helyreállítására áldozta. Utoljára három hónappal halála előtt látogatta meg a templomot a Lübeck díszpolgárává avatott Thomas Mann.
Thomas Mann első nagy sikerével, családregényével, A Buddenbrook-házzal állított irodalmi emlékművet szülővárosának. Ma a regény címéül szolgáló épületben múzeum működik, az író halálának 50. évfordulójára Lübeckbe sereglő kiválóságok ezt is felkeresték.
MTI - fideszfrakcio.hu