BA privatizáció: a konzorciumok megváltoztathatják összetételüket
A Budapest Airport privatizációs pályázatának második fordulójában is lehetőségük van a pályázó konzorciumoknak összetételük megváltoztatására, de ehhez a privatizációs szervezet hozzájárulása kell - mondta Oravecz Péter az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV) kommunikációs igazgatója az MTI-nek.
Dátum: 2005-08-14 10:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41973
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:16:28.561584, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ÁPV a Budapest Airport Rt. privatizációjának előminősítő szakaszától eltérően az első fordulóban csak a konzorciumi tagok listáját közölte augusztus 9-én, az érintett felekét nem - mutatott rá Oravecz Péter.
A június 6-án közzétett pályázati felhívás a konzorciumi tagokról mint "érdekelt felekről", ezen kívül "érintett felekről" beszél.
Az augusztus 9-én publikált listából hiányzik a brit BAA mellől a magyar Wallis Ingatlan Rt., valamint a kanadai-spanyol befektetési társaságokat is összefogó Abertis Group-Ontario Teacher Pension Plan-TBI konzorcium mellől az Aena International és az ACDL.
A 8,02 milliárd forint jegyzett tőkéjű Budapest Airport Rt. 75 százalék mínusz egy szavazat tulajdoni hányadára kiírt privatizációs pályázat előminősítő szakaszában tíz befektetői konzorcium vett részt és a következő kilenc adott be nem kötelező érvényű ajánlatot: az Abertis Group, az Ontario Teacher's Pension Plan és a TBI konzorciuma; a BAA (International Holdings) Ltd; a Copenhagen Airports A/S; az Euroinvest Közép-Európai Befektetési Rt, a Trigránit Fejlesztési Rt, az Aeroporto di Venezia Marco Polo S.p.a, az OTP Bank és a MOL Rt. konzorciuma; a Ferrovial Aeropuertos SA, a Ferrovial Infraestructuras SA és a Goldman Sachs Int. konzorciuma; a Fraport AG és a Deutsche Bank AG konzorciuma; a Hochtief AirPort GmbH. és a Hochtief AirPort Capital GmbH. konzorciuma; a Macquarie Airports Holdings Ltd; a Tav Tepe-Akfen-Vie Yatirim Yapim Ve Isletme Anonim Sirketi.
A kötelező érvényű ajánlatokat november 2-án kell benyújtani és a tranzakciót az ÁPV Rt. még az idén le akarja zárni.
MTI - fideszfrakcio.hu