Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sikertelen a polgármester-választás Tápon

Sikertelen volt az első két jelöltre leadott azonos számú szavazat miatt a Győr-Moson-Sopron megyei Táp községben az időközi polgármester-választás - közölte az MTI érdeklődésére Pongrácz Béla, a helyi választási bizottság elnöke.


Dátum: 2005-08-15 08:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41982
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:16:31.227902, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elmondta, hogy Horváth Ottó és Perger Sándor egyaránt 122 szavazatot kapott, míg a harmadik jelöltre 67-en voksoltak. A 312 szavazólap közül mindössze egy volt rontott.

A törvény előírása szerint új választást kell kiírni, harminc napon túl, de 72 napon belül. Így valószínűleg Táp község decemberben újra választ.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek