Orosz Mihály Zoltán lett Érpatak új polgármestere
A független Orosz Mihály Zoltán lett Érpatak új polgármestere, miután a legtöbb szavazatot kapta a vasárnapi időközi voksoláson - közölte Horváth Ernő, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település jegyzője a még nem hivatalos végeredményt az MTI-vel.
Dátum: 2005-08-15 08:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41983
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:16:31.623715, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A győztes indulóra 437-en szavaztak, míg a második helyen zárt Orgován Zoltán 191, a harmadik Nagy István pedig 161 voksot kapott - mondta a választás törvényességét felügyelő önkormányzati hivatalvezető.
A jegyző tájékoztatása szerint a választásra jogosult 1.341 érpataki lakos közül 929 adta le voksát, így a részvételi arány 69,27 százalékos volt.
A választáson nyolc független indulóra szavazhattak a helyiek.
Az első három helyezettet követők százon aluli vokssal zártak.
Az időközi választást azért tartották, mert Érpatak korábbi polgármestere, Kóczon Pál elhunyt.
MTI - fideszfrakcio.hu