The Washington Post: az USA mérsékelni kényszerül céljait Irakban
Az amerikai kormánynak ma már sokkal "szerényebb" várakozásai vannak Irak jövőjét illetően, mint az invázió előtt voltak, kiderült ugyanis, hogy alaptalanul remélte egy közel-keleti demokratikus mintaállam kialakulását - állapította meg a vasárnapi The Washington Post.
Dátum: 2005-08-15 08:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41985
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:16:32.228249, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Bush-kormány lényegesen mérsékelni kényszerül azokat a célokat, amelyek elérését eredetileg tervezte. Washington már nem számít egy modellértékű demokrácia vagy az önfenntartó olajipar létrejöttére. Az is illúzió, hogy hamarosan olyan társadalom teremtődik meg, amelyben a népesség többségét nem fenyegetik súlyos létbiztonsági gondok - írta név nélkül nyilatkozó kormánytisztviselőkre hivatkozva a lap.
Soha nem volt valóságalapja annak, amit vártunk, az idő rövidsége és a 2003-as megszállás óta történtek miatt - idézett egy forrást a Post.
A főváros, Bagdad jelentős részében nincs villanyáram. A szülők félnek az emberrablástól, gyerekeiket nem eresztik ki az utcára. A borbélyüzletek nem borotválnak férfiakat, mert vallásos szélsőségesek néhány hónapja borbélyokat mészároltak le. Az ország bizonyos északi és déli körzeteit etnikai vagy vallási alapú milíciák ellenőrzik. A munkanélküliség eléri az 50-65 százalékot.
"Az volt a célunk, hogy demokráciát teremtsünk, ehelyett lassan rá kell jöjjünk, valamiféle iszlám köztársaság épül" - mondta egy másik washingtoni döntéshozó, szintén név nélkül.
Az amerikai katonák arra számítottak, hogy arab hagyomány szerint rizzsel és rózsavízzel köszönti őket az ország. A felkelés váratlan méreteket öltött, a környező országokból harcosok nagy tömege áramlik be, az Egyesült Államok ezért az eredeti biztonsági célokat is csökkenteni kényszerül. Már nem a lázadás teljes elfojtása, csak visszaszorítása a cél.
Szakértők szerint az amerikai csapatoknak úgy kell, majd elhagyniuk Irakot, hogy nem tudják teljesen leküzdeni a lázadók ellenállását. A kivonulás nem is Irak, hanem az eddig 1846 katonát veszítő amerikaiak számára válik szükségessé.
Mint Wayne White, a külügyminisztérium iraki hírszerző részlegének volt vezetője mondta, minél előbb ki akarja vonni csapatait Irakból Amerika, annál inkább vissza kell fognia céljait.
Az elnök Irak-politikáját élesen bíráló The New York Times szerint valakinek meg kellene végre mondania George Bushnak: az iraki háború véget ért. A Newsweek legfrissebb felmérése szerint az amerikai lakosságnak már csak 34 százaléka támogatja Bush politikáját. Az elnök, mint legutóbb közölte, még nem döntött a csapatkivonásról, az amerikaiak azonban már döntöttek helyette - írta a liberális lap.
MTI - fideszfrakcio.hu